Benyújtható a 2017. évi “Tanulmányi támogatás” pályázat

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete pályázatot hirdet „Tanulmányi támogatás”-ra tagjai részére. A pályázók az egyesület elnökségének döntése alapján 15000 Ft/fő egyszeri juttatásban részesülhetnek.

Pályázatot nyújthat be, aki

–               gimnáziumban, szakközépiskolában, szakiskolában vagy

–               szakképző iskolában vagy

–               felsőfokú oktatási intézményben tanul,

–               akinek tagsági viszonya 2016. december 31. előtt kelt,

–               aki tagsági díjtartozással nem rendelkezik és a tagsági díj fizetése a 2017. évre is rendezett.

Gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai és szakképző iskolai tanulmányok során a támogatás a 25. életév betöltéséig járhat.

Felsőoktatási intézményben tanulók esetében a támogatás a 40. életév betöltéséig és kizárólag az első diploma megszerzéséig, de legfeljebb az intézményben eltöltött 12. félév elvégzéséig járhat.

Pályázni kizárólag írásban lehet, az Egyesület irodájában beszerezhető vagy internetes honlapjáról (www.borsodivakok.hu) letölthető, hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlapon, melyhez kötelezően csatolandó az iskolalátogatási igazolás vagy a hallgatói jogviszony igazolása a 2016/2017-es tanév 2. félévéről.

Figyelem! A tanulmányi támogatásra benyújtott pályázattal egyidejűleg nem nyújtható be érvényes segédeszköz-támogatási pályázat.

Benyújtási határidő: 2017. május 31.

A pályázat eredményéről a pályázókat a döntést követő 15 munkanapon belül írásban értesítjük.

2017. évi tanulmányi támogatás pályázati adatlap

 

Benyújtható a 2017. évi “Segédeszköz vásárlási támogatás” pályázat

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete pályázatot hirdet “Segédeszköz vásárlási támogatás”-ra tagjai részére.

A támogatás összege a vásárolt eszköz értéke, de legfeljebb 12000Ft. Egy személy csak egy pályázatot nyújthat be.

A pályázaton támogatást kaphat az Egyesület azon tagja:

– akinek tagsági viszonya 2016. december 31. előtt kelt,

– aki 2016-ban segédeszköz-vásárlási támogatásban nem részesült,

– akinek tagsági díjtartozása nincs és a tagsági díj fizetése a 2017. évre is rendezett.

Pályázni látássérültek életvitelét könnyítő segédeszköz beszerzésére (például: MP3 és MP4 lejátszó, CD-lejátszó, diktafon, beszélő óra, beszélő mérleg, beszélő vérnyomásmérő, beszélő vércukorszintmérő, beszédprogram futtatására alkalmas Android vagy iOS operációs rendszerű mobiltelefon, Braille karóra, egyéb tapintható eszköz, szemüvegLENCSE (a szemüvegkeret nem támogatható!), nagyító, fehér bot, számítógép és hardver, képernyőnagyító és/vagy -olvasó szoftver, picht írógép, Daisy olvasó) lehet.

Pályázni kizárólag írásban, az Egyesület irodájában beszerezhető vagy internetes honlapjáról (www.borsodivakok.hu) letölthető, hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlapon lehet.

A beadási határidő: 2017. május 31.

Az Egyesület elnöksége és munkatársai a támogatott eszköz meglétét ellenőrizhetik és bemutatását kérhetik. A pályázati támogatásból finanszírozott eszköz tulajdonjoga egy évig másra nem ruházható át. A pályázat eredményéről a pályázókat a döntést követő 15 munkanapon belül írásban értesítjük.

2017. évi segédeszköz-támogatás pályázati adatlap

 

Üdülési pályázat fogyatékossággal élők számára 2017/2018

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – fogyatékossággal élők számára üdülési pályázatot hirdetett, melynek részletei a www.erzsebetprogram.hu oldalon találhatóak.

Beadási határidő: a létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2016. november 25-ig.

Pályázat benyújtására kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, az ott elérhető pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően van lehetőség.

Pályázhat azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 150.000 forintot.

Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban. A fogyatékossággal élő személy kísérő nélkül is jogosult pályázat benyújtására, azonban kísérő nélkül benyújtott pályázatba utólagosan nincs lehetőség kísérő rögzítésére. Elnyert támogatás esetén a támogatott, valamint kísérője egyaránt 5.000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetését követően veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.

Egyesületünk segítséget nyújt a pályázat beadásában. Erre vonatkozó igényét kérjük, jelezze telefonos elérhetőségeinket annak érdekében, hogy zökkenőmentesen történhessen az ügyintézés.

 

Pályázati felhívás 18 év alatti diákok számára

Megjelent a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány pályázata Magyarországon tanuló, magyar állampolgárságú általános, közép, felsőfokú tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére, tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök/ segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása céljából.

Benyújtási határidő: 2016. október 31.

Pályázati adatlap és kiírás elérhető az alábbi oldalon:

http://www.vgyke.com/hirdetmeny/palyazati-kiiras-6/