Koncert az egyesületben

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, ismerőseit a következő KLUBNAPRA, melyet 11.00 és 16.00 óra között tartunk székházunkban 2018. január 27-én (szombaton).
Ez alkalommal 11 órától koncertet hallhat a közönség.

Fellépő:

Kirkósa Tünde (csellóművész) és
Magda Dávid (orgonaművész, zeneszerző)

Műsor:

A.Vivaldi: III. a-moll Szonáta I.-II. tétel
Kodály Zoltán: Szonatina
J.S.Bach: Gigue a C-dúr Szvitből
Improvizáció
Magda Dávid: A virágok áldozata
G. Fauré: Elégia
Bartók Béla: Román népi táncok.

A koncertet követően szendvicsebéddel várjuk vendégeinket kellemes hangulatú beszélgetésre, kulturált szórakozásra. Lehetőség lesz egymás vendégül látására is.

A fellépő művészek bemutatása
Magda Dávid egri születésű orgonaművész. Öt éves korában kezdte el a zenei tanulmányait. Egerben, Kecskeméten, majd a Szegedi Tudomány Egyetem Zeneművészeti Karán tanult. 2009-ben, szerezte meg első diplomáját.
2012 és 2015 között Svédországban tanult a Göteborgi Zeneművészeti Egyetemen ahol improvizáció és egyházzene szakokon végzett. Tavaly a Szegedi Tudományegyetemen szerzett zongora diplomát. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetemen óraadó tanár, ahol jelenleg orgonát és improvizációt tanít, illetve az egri Farkas Ferenc Zeneiskola és a Budapesti Solti György Zeneiskola orgona- és zongoratanára.
Előadói egyéniségét meghatározzák saját átiratai és improvizációi mellett saját művei is. Országszerte koncertezik és természetesen már számos külföldi felkérésnek is eleget tett.
A 2006-os Szegedi Orgonatalálkozón kiemelt díjat, a 2008-as versenyen arany díjat kapott, majd az azt követő versenyen is már ifjú művészek kategóriában hozott el arany fokozatot. A 2007-ben megrendezett Nemzetközi Temesvári Orgonaversenyen 2. helyezést ért el. A 2010-ben megrendezett Nemzetközi Orgonaversenyen, Olaszországban 3. helyezéssel jutalmazták. Legutóbb pedig zeneszerzés kategóriában is második díjat hozott haza Svédországból 2015-ben az orgonára írt B-A-C-H Introdukció és Passacaglia (pásszákáljá) című művével, melyet tavaly ki is adtak Svédországban. Idén szeptemberben az ország legnívósabb, Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzésversenyen nyert szimfonikus zenekari kategóriában. Az „Egy leukémiás lány emlékére” című művével a közönség díjat és az Eötvös Péter Alapítvány díját kapta meg.

Kirkósa Tünde 1986-ban, zenész családban született. Eleinte zongorázott, 12 évesen kezdett el gordonkázni. 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2011-2013 posztgraduális képzésben vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, Montclair State Universityn. A 2013-as év Concerto Compatition első helyezettje, melynek díjaként 2014-ben Shosztakovics I. Gordonkaversenyét adhatta elő az Egyetem Szimfónikus Zenekarával Montcalirben. 2013 szeptemberétől itthon él. Jelenleg a XII.ker.Solti György Zeneiskola es a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola gordonka tanára. Alkalmanként kisegítőként a Concerto Budapest és az Óbudai Danubia Zenekarban is szokott játszani. Vonósnégyesével a klasszikusokon kívül kortárs-, illetve könnyűzenei vonatkozású koncerteken is rendszeresen fellépnek.

Látássérült gyermekek karácsonya

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete székházában 2017. december 23-án látássérült gyermekek és családjaik gyűltek össze. Karácsonyi ünnepségen ellátogatott hozzánk a Mikulás, akinek kicsik és nagyok lelkesen énekeltek, szavaltak egy-egy ajándékcsomagért cserébe.
Az ajándékozáshoz hozzájárult az Első Miskolci Lady Lions Klub és az Első Miskolci Lions Klub jótékonysági koncertjük bevételéből származó adományával.
A B.-A.-Z. Megyei Mérnöki Kamara hagyományosan ajándékutalvánnyal jutalmazta a gyermekeket.
Támogatóinknak ezúton is köszönjük segítségüket!

Kazincbarcikán tekéztünk

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. FOF2017/27 pályázati támogatásával megvalósuló Sportosan Borsodban projektünk keretében teke sportnapot szerveztünk 2017. december 2-án 9 és 12 óra között. Az eseményre 22 fő részvételével került sor Kazincbarcikán, ahol a helyes technika elsajátításához segítséget nyújtottak együttműködő partnereink, a Látássérültek B.-A.-Z. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE.
E projektben tovább három hasonló rendezvényre kerül sor 2018 első félévében.
A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Folynak az Etka-jóga foglalkozások

Egyesületünk székházában novemberben 4 díjmentes Etka-jóga foglalkozásra került sor. Az órák 60-70 perc hosszúak, melyek során a gyakorlatokat Sárváriné Mónika képzett oktató folyamatos szóbeli iránymutatásai alapján végzik a résztvevők. A látássérültekből és látókból álló lelkes csapat csütörtökönként 16 órai kezdettel gyűlik össze és szeretettel várják a további érdeklődőket. Jöjjön! Próbálja ki bátran!
A következő alkalom: 2017. december 07-én 16 órakor.
A foglalkozásokra a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által támogatott FOF2017/27 „Sportosan Borsodban” projektünk keretében kerül sor.

Fogyatékossággal élők világnapja – Miskolc

A Miskolc Városi Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely partnerszervezetei 2017. december 05-én a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából a Miskolci Egyetemen tartottak érzékenyítő rendezvényt, melyen részt vett a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete is.

MEGHÍVÓ TEKE SPORTNAPRA

Időpont: 2017. december 02. (szombat) 9.00 – 12.00 óra.
Helyszín: HOTEL BORSODCHEM TEKEPÁLYA (3700 Kazincbarcika, Szent Flórián tér 2.)
A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívom a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által támogatott „Sportosan Borsodban” című FOF2017/27 kódszámú projektünk TEKE SPORTNAP rendezvényére.
SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KÍSÉRŐJÉT annak érdekében, hogy megismerjék e sport szakszerű gyakorlásának technikáját a teke sport terén már jártas sportolók és teke instruktor segítségével.
FIGYELEM! Lapos talpú tiszta váltócipő használata kötelező a tekepályán, ezért kérjük Önöket, hozzanak magukkal!
Együttműködő partnereink a Látássérültek BAZ. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE.
A rendezvényen a részvétel díjmentes! Jelentkezését várjuk 2017. november 27-én 16.00 óráig telefonos elérhetőségeinken vagy személyesen irodánkban.
Csoportunk MISKOLC, BÚZA TÉR autóbusz állomásról 2017.12.02. szombaton 8.15 órakor a 11-es kocsiállásról induló helyközi autóbusz járattal utazik Kazincbarcikára. Érkezés a Kazincbarcika, Szent Flórián tér buszmegállóba. Az utazás önköltséges. Természetesen várjuk mindazokat is, akik egyénileg utazva látogatnak el rendezvényünkre.
A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
FSZKEMMI

Kamarakoncert az egyesületben

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete miskolci székházában 2017. október 26-án kamarakoncertet hallhatott a közönség „A dualizmus korának magyar kamarazenéje” címmel Ács Gabriella (ének), Flach Antal (zongora), Sebő Bojána (zongora) előadásában.
A rendezvény Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális Mecénás Alap pályázati támogatásával valósult meg.

Lillafüreden jártunk

Nagyon vártuk az újabb csoportos gyalogtúrát, amelyre végül a SPORTOSAN BORSODBAN projektünk keretében kerülhetett sor 2017. november 4-én: gyönyörű napsütéses idő, derűs hangulat, frissítő forrásvíz kóstolása, séta az avarban, denevérek a Kecskelyuk barlangban, szuszogás az emelkedőn, egymás segítése, ereszkedés, séta a Hámori-tó partján, jól megérdemelt ebéd Lillafüreden.
Köszönjük a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületének a túravezetést és látássérült túrázóink segítését. Örülünk, hogy meghívásunkat elfogadta az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszer Egyesület is. Köszönjük a fotókat Sárváriné Mónikának, Sárvári Istvánnak és Korcsok Csabának.
A program FOF2017/27 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Báli meghívó

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete képviseletében szeretettel meghívjuk Önt ERZSÉBET-KATALIN NAPI BÁLUNKRA.
A mulatság helyszíne székházunk nagyterme, ahol élőzenével, tombola nyereményekkel, önköltséges büfével várjuk minden kedves tagunkat!
Időpont: 2017. november 25. 16.00-23.30 óra.
Kapunyitás: 15.50-kor! Kapuzárás: éjfélkor!
Helyszín: Miskolc, Jókai u 18. az egyesület székháza.
A rendezvényen minden résztvevő saját felelősségére vesz részt. Rendezvényünkön fényképfelvételek készülnek.
Minden meghívott egyesületi tag vendégünk – a vele együtt érkező – maximum 4 fő kísérője számára díjmentes a belépés. Az ezen felül érkező nem egyesületi tagok számára 1000 Ft a belépő.

Etka-jóga – Sportosan Borsodban

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával megvalósuló SPORTOSAN BORSODBAN című FOF2017/27 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 15 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is.
A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.
Első alkalom: 2017. november 09. (csütörtök) 16 órakor. Ezt követően hetente csütörtökönként kerül sor a további foglalkozásokra.
Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

FSZKEMMI