Tandemkerékpár túra a Tisza mentén

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete “Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” projektje keretében a Miskolci Road Cycling Clubbal (MRCC) együttműködve az első tandemkerékpár túra valósult meg 2021.07.10-én. Az eseményen 5 látássérült személy tandemkerékpározott. A tandemezéshez az MRCC tagjai és egy önkéntesünk voltak sofőrök. A csapathoz szólókerékpárosok is szép számmal csatlakoztak. A Tisza-folyó gátján a tiszacsegei komptól tekert csoportunk Tiszafüredre, majd egy kis pihenés után vissza. A táv 47 km lett. A túra végén közös ebédet fogyasztottak el a résztvevők.

Köszönjük minden sofőrünknek, hogy segítségükkel 5 látássérült részesülhetett a kerékpározás adta élményben.

Köszönetet mondunk az IFPRO Group Zrt-nek, hogy a tandemkerékpárok szállításához a gépkocsit rendelkezésünkre bocsátotta, valamint Korcsok Csaba önkéntesünknek, aki a járművel a fuvarozást végezte.

Az esemény a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete “Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 számú projektje keretében valósult meg a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

Az MRCC-s Nagy Ottó fotói az alábbi linken megtekinthetőek:
https://photos.app.goo.gl/KQuFSSWRBTKDCh9x6

Mikli Bertalan önkéntesünk fotói az alábbi linken megtekinthetőek:
https://photos.app.goo.gl/Fav6Yc36jep7RFMK6

A STRAVA illetve KOMOOT alkalmazások az alábbiak szerint rögzítették az esemény során megtett utunkat:
https://www.strava.com/activities/5605613039
https://www.komoot.com/tour/415145777?ref=wtd

Egy rövid – fotókkal kiegészített – animáció a Google Maps műholdas nézetében a közös kerékpározásunkról:
https://www.relive.cc/view/vMv8QWpDzPO

Egyesületünk fotói az alábbi linken megtekinthetőek:
https://photos.app.goo.gl/6R6gNAx3MBFqHDB79

51scvR_Qemmi-logo_1

Gyógytorna – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2021. 07.20. kedd 16 órakor.

Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A gyógytorna foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

Figyelem! A rendezvényen való részvétel feltétele a jogszabályi előírásoknak megfelelően a koronavírus elleni védettséget tanúsító igazolvány felmutatása  belépéskor kijelölt munkatársaink számára. 

Ennek hiánya esetén a programon való részvétel nem lehetséges.

A program a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

51scvR_Qemmi-logo_1

Etka-jóga – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2021.07.14. szerda 16 óra

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A jóga foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

Figyelem! A rendezvényen való részvétel feltétele a jogszabályi előírásoknak megfelelően a koronavírus elleni védettséget tanúsító igazolvány felmutatása  belépéskor kijelölt munkatársaink számára. Ennek hiánya esetén a programon való részvétel nem lehetséges. 

A program a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

51scvR_Qemmi-logo_1

Júliusi túra a Bükkben

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében 6 természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők. Együttműködő partnerünk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete.

IDŐPONT: 2021. július 31. SZOMBAT

Útvonal: Pereces – Égés-tető – Ortás-rét – Vadaspark – Majális-park

Táv: 8 km. Szintemelkedés: 300 m. 

Gyülekező: 8:50-től az Újgyőri főtéren

Indulás: az Újgyőri főtérről a 9.10-kor induló 6-os jelzésű autóbusszal utazunk Perecesre.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. (Résztvevők száma max. 25 fő)

A túra végén szervezetünk ebéddel szolgál a résztvevők számára.

Kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (túrabakancs, túracipő) vegyen részt a gyalogtúrán.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőség szerint kísérővel érkezzenek!
51scvR_Qemmi-logo_1

Etka-jóga – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2021.06.30. szerda 16 óra

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A jóga foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

Figyelem!

A rendezvényen való részvétel feltétele a jogszabályi előírásoknak megfelelően a koronavírus elleni védettséget tanúsító igazolvány felmutatása  belépéskor kijelölt munkatársaink számára.

Ennek hiánya esetén a programon való részvétel nem lehetséges. 

A program a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

51scvR_Qemmi-logo_1

Gyógytorna – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2021. június 29. kedd 16 órakor.

Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A gyógytorna foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

Figyelem!

A rendezvényen való részvétel feltétele a jogszabályi előírásoknak megfelelően a koronavírus elleni védettséget tanúsító igazolvány felmutatása  belépéskor kijelölt munkatársaink számára.

Ennek hiánya esetén a programon való részvétel nem lehetséges.

A program a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

51scvR_Q emmi-logo_1

Etka-jóga – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2021.06.16. szerda 16 óra

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A jóga foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

Figyelem!

A rendezvényen való részvétel feltétele a jogszabályi előírásoknak megfelelően a koronavírus elleni védettséget tanúsító igazolvány felmutatása  belépéskor kijelölt munkatársaink számára. Ennek hiánya esetén a programon való részvétel nem lehetséges.

 A program a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

51scvR_Qemmi-logo_1

Júniusi túra a Bükkben

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében 6 természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők. Együttműködő partnerünk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete.

IDŐPONT: 2021. június 19. SZOMBAT

Útvonal: Felső-Hámor – Puskaporos – Mély-völgy – Keskeny-rét – Fényes-tető – Égés-völgy – Vén Diófa vendéglő

Táv: 8,3 km

Szint: 380 m

Gyülekező: 8:15-től Felső-Majláthon

Indulás a 8:35-kor induló 15-as járattal.

A túra 8:45-kor indul Felső-Hámorból.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. (Résztvevők száma max. 25 fő)

A túra végén szervezetünk ebéddel szolgál a résztvevők számára.

Figyelem!

A túrát követő ebéden való részvétel feltétele a jogszabályi előírásoknak megfelelően a koronavírus elleni védettséget tanúsító igazolvány felmutatása, mivel az étterem belső helyiségében fogunk étkezni.

A túrán védettségi igazolvány nélkül is részt lehet venni, ebben az esetben viszont ebédet nem tudunk biztosítani.

Jelentkezéskor kérjük a szóbeli nyilatkozatot a védettségi igazolvány meglétéről és kötelező a rendezvényre személyi igazolvánnyal együtt elhozni.

Kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (túrabakancs, túracipő) vegyen részt a gyalogtúrán.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőség szerint kísérővel érkezzenek!

51scvR_Q emmi-logo_1

Etka-jóga – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2020.10.21. szerda 16 óra

Ezen alkalmat követően a jóga foglalkozások a koronavírus járványra tekintettel bizonytalan ideig szünetelnek.

Megértésüket köszönjük!

A jóga foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

A program a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

logo emmi-logo_1

Etka-jóga – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2020.10.14. szerda 16 óra