A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében 6 természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők. Együttműködő partnerünk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete.
IDŐPONT: 2021. június 19. SZOMBAT
Útvonal: Felső-Hámor – Puskaporos – Mély-völgy – Keskeny-rét – Fényes-tető – Égés-völgy – Vén Diófa vendéglő
Táv: 8,3 km
Szint: 380 m
Gyülekező: 8:15-től Felső-Majláthon
Indulás a 8:35-kor induló 15-as járattal.
A túra 8:45-kor indul Felső-Hámorból.
A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. (Résztvevők száma max. 25 fő)
A túra végén szervezetünk ebéddel szolgál a résztvevők számára.
Figyelem!
A túrát követő ebéden való részvétel feltétele a jogszabályi előírásoknak megfelelően a koronavírus elleni védettséget tanúsító igazolvány felmutatása, mivel az étterem belső helyiségében fogunk étkezni.
A túrán védettségi igazolvány nélkül is részt lehet venni, ebben az esetben viszont ebédet nem tudunk biztosítani.
Jelentkezéskor kérjük a szóbeli nyilatkozatot a védettségi igazolvány meglétéről és kötelező a rendezvényre személyi igazolvánnyal együtt elhozni.
Kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (túrabakancs, túracipő) vegyen részt a gyalogtúrán.
A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőség szerint kísérővel érkezzenek!