Meghívó projektzáró könnyed sétára és kisvonatozásra

Tájékoztatjuk, hogy az augusztus 31-i, projektzáró könnyed sétára betelt a létszám, ezért jelentkezéseket már nem tudunk fogadni.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében hat természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők.

IDŐPONT: 2023. augusztus 31. csütörtök

Azon kedves látássérült tagjaink és kísérőik számára is ajánljuk 0-99 éves korig a következő programot, akik a nehezebb túrákat nem tudják vállalni. Így gondoltuk, hogy egy laza, könnyű kirándulást teszünk a hangulatos nyári Garadnán, majd Lillafüreden.

Útvonal: Miskolc Dorottya utcai kisvasút végállomás- Garadna- Lillafüred

Gyülekező: 10:10-től a Dorottya utcai kisvasút végállomásánál

Indulás: a Dorottya utcáról 10:30-kor induló kisvonattal.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el (max. 40 fő). Jelentkezési határidő: augusztus 28. hétfő 16 óra.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőség szerint egy kísérővel érkezzenek! Kérjük látássérült tagjainkat, hogy tagsági igazolványukat vagy fogyatékosságot igazoló MÁK kártyájukat mindenképp hozzák magukkal a kisvonaton történő kedvezményes utazás igénybevételéhez.

A program végén ebédet biztosítunk a Tókert Étteremben a résztvevők számára. Ebédet követően fakultatív séta lehetőség a függőkertben és Miskolc-Felsőhámorban. Visszafele út egyénileg Lillafüredről autóbusszal vagy kisvonattal.

A program a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

nszi_uj Belugyminiszterium_logo-P-arany

Tandemeztünk a Tisza mentén – Lendületes élmények látássérülteknek

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 pályázati projektje keretében 2023. július 22-én tandemkerékpár túrát szervezett a Miskolci Road Cycling Club csapatával együttműködve.
Egyesületünk 6 tandemkerékpárját használva 6 látássérült részesülhetett a kerékpározás nyújtotta mozgás és szabadság élményében. Sofőrként 4 MRCC-s kerékpáros és 2 önkéntesünk állt helyt. A csapathoz további egy tandemmel és 5 szóló biciklivel csatlakoztak túratársak az MRCC részéről. A táv 37 km volt. A Tiszaújváros melletti gáton kerékpároztunk Tiszacsege irányába. Tükörsima aszfalton gurulhattunk forgalommentes, biztonságos úton. A túrát közös ebéd zárta ezúttal is.
Köszönjük a részvételt az MRCC-nek!
Köszönjük a tandemkerékpárok előzetes javítását, beállítását Sándor Tamás önkéntesünknek.
Köszönjük a kerékpárok szállítását Korcsok Csaba önkéntesünknek.

Fotóink:

A rendezvény a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.

nszi_uj

Belugyminiszterium_logo-P-arany

 

Etka-jóga – „Lendületes élmények látássérülteknek”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 14 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és 1 fő kísérőik, akik kedvet éreznek ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalmak: 2023. június 14. és 2023. június 21. szerdai napokon 16.00 órakor.

A program a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

nszi_uj

Belugyminiszterium_logo-P-arany

BOBOZÁS – Lendületes élmények látássérülteknek

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében bobozást szervezünk Miskolc-Tapolcán a nyári bobpályán.

Időpont: 2023. június 16. (péntek) 10.00 óra.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. Regisztráció: június 15. (csütörtök) 15.00 óráig telefonos elérhetőségeinken vagy a borsodivakok@gmail.com e-mail címen. A résztvevők maximális létszáma 20 fő.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőség szerint látó kísérővel érkezzenek!

A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósul meg.

Belugyminiszterium_logo-P-arany

nszi_uj

Etka-jóga – „Lendületes élmények látássérülteknek”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 14 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és 1 fő kísérőik, akik kedvet éreznek ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes, meleg, hosszú ujjú ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2023. május 10. szerda 16 óra

A program a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

nszi_uj Belugyminiszterium_logo-P-arany

Gyógytorna – „Lendületes élmények látássérülteknek”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 14 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és 1 fő kísérője. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes, meleg, hosszú ujjú ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2023. május 09. kedd 16:30.

 A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósul meg.

nszi_uj Belugyminiszterium_logo-P-arany

Falmászás – „Lendületes élmények látássérülteknek”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében egy alkalommal falmászáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és egy fő kísérőik, akik jó erőnléttel rendelkeznek.

A falmászás a Factory Arénában valósul meg, Miskolc, Ógyár tér 1.szám alatt.

Időpont: 2023.05.09. kedd 13 óra

Várjuk jelentkezéseiket telefonos elérhetőségeinken.

A program a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

nszi_uj Belugyminiszterium_logo-P-arany

Etka-jóga – „Lendületes élmények látássérülteknek”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 14 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és 1 fő kísérőik, akik kedvet éreznek ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes, meleg, hosszú ujjú ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2023.04.26. szerda 16 óra

A program a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

nszi_uj Belugyminiszterium_logo-P-arany

Gyógytorna – „Lendületes élmények látássérülteknek”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében képzett gyógytornász vezetésével 14 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek egy fő kísérővel. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak. Könnyű és kényelmes, meleg, hosszúujjú ruházat ajánlott! Polifoam matracot biztosítunk.

Első alkalom: 2023. április 18. kedd 16:30.

A program a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

nszi_ujBelugyminiszterium_logo-P-arany

Tavaszi túra a Bükkben – Lendületes élmények látássérülteknek

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében hat természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők. Túráinkra szeretettel várunk mindenkit, aki kedvet érez egy vidám társaságban eltöltendő szabadtéri mozgáshoz!

IDŐPONT: 2023. ÁPRILIS 16. VASÁRNAP
GYÜLEKEZŐ: Miskolc Kilián városrész, Diósgyőri Gimnázium villamosmegállónál 8:45 és 9:00 között.
ÚTVONAL: Diósgyőri Gimnázium – Kenyérgyár – Vár-tető – Bagoly-hegy – Heges-rét – Gulicska – Majális-park
Táv: 10,6 km. Szintemelkedés: 437 méter. Időtartam: kb. 4-4,5 óra pihenővel együtt.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. A résztvevők száma max. 25 fő. Regisztráció 2023. április 13-án csütörtökön 16.00 óráig irodánkban személyesen, telefonos és e-mail elérhetőségeinken.
Kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (pl. túracipő, túrabakancs) vegyen részt a gyalogtúrán. A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőleg kísérővel érkezzenek!
A program végén ebéddel szolgálunk a résztvevőknek a Bakancsos Vendéglőben.

Több kísérő esetén a projekt 1 fő kísérő ételfogyasztását tudja finanszírozni.

Belugyminiszterium_logo-P-aranynszi_uj