MÁRAI Sándor: A Garrenek műve (Zendülők + Féltékenyek.)
A Garrenek műve Márai Sándor főműve, az író szerint is
legjelentősebb munkája. Nem volt új, nem volt teljesen ismeretlen
alkotás. A szerző három korábbi művét, a harmincas években megjelent a
Zendülők és a Féltékenyek, valamint a fordulat éve előtt félig
megjelent a
című regényeit dolgozta össze benne egy
újabban írt, a
címmel együtt tetralógiává, igazi
regényciklussá. Ezúttal a nagy munka első két kötete került egy
kötetbe.
Vannak ugyan, akik az
című önéletrajzot, vagy
a stiláris szuperremekléseket
,
)
többre becsülik, a legtöbb kritikus azonban úgy véli, A
Garrenek... az igazi, a legigazibb Márai-mű, az életműnek, az író
legbelsőbb, legegyénibb mondandóinak legteljesebb összefoglalása. A
polgárról, a polgári létről, mentalitásról, lényegről, a polgár
archetípusáról szól benne Márai, egyszerre vallomásosan és szárazon,
belső átérzéssel és elidegenítve, a polgár kvintesszenciáját
szeretettel felmutatva és azt nyomasztó kritikával illetve, azt
megdicsőítve és elmúlását kegyetlenül érzékeltetve.
A Zendülők a kamaszkor, a polgári kamaszkor regénye, így afféle
"Előhang" is a tetralógiához. Az érettségi előtt álló négy fiú
története, akik "bandába" tömörülve lázadnak nemcsak a felnőttek, de
az egész világ ellen, akik nem elérni óhajtanak valamit, hanem a
lázadás, a zendülés gesztusát akarják tökélyre vinni, l'art pour l'art
teljességében felmutatni. A kamaszlélektant és irracionális
kamasz-zűrzavart egyszerre szenvtelenül és ugyanakkor mélyen líraian
ábrázoló művet méltán állították Gide vagy Cocteau legjobb ilyen művei
mellé a kritikusok. (Gide maga is jobbnak tartotta Márai e munkáját,
mint saját Pénzhamisítók-ját.)
A Féltékenyek már a felnőttek világát mutatja. Azon kamaszok
osztálytársaiét, akik a Zendülők-ben szerepeltek. Ez már a
Garrenekről
szól. Az apa halálára hazatérő, egymással, az elhagyott szülővárossal,
az apa életművével, és sorsképletével szembesülő Garren fiúkét és
lányokét, akik számára kérdés az, ami az apa számára természetes és
egyedül elképzelhető volt: a polgár és a művész létének harmóniája és
antinómiája. E második mű a nagy Thomas Mann regényekkel, novellákkal
tart rokonságot, és bár Márai nem lokalizálja kifejezetten a regényt,
azért érezhetően a nagy magyar polgárvárosról, az író szülőhelyéről,
annak atmoszférájáról, annak "szelleméről" van benne szó.
A magyar irodalom e klasszikus remekét (persze folytatásával együtt) -
szívesen ajánlom az olvasók figyelmébe.
(Legeza Ilona)
|