VÉDENDŐ FOGYASZTÓK

Ismertetem a villamos energiáról Szóló 2007. évi LXXXVI. Törvény és a végrehajtására kiadott 273/2007. (X. 19.) Korm. Rendelet 2008. január elsejével hatályba lépett, a fogyatékkal élő és a szociálisan rászoruló fogyasztókat érintő rendelkezéseit. A tájékoztatómban részletesebben a fogyatékkal élőkre vonatkozó szabályokat emelem ki, a szociálisan rászorulóknak csak a meghatározását sorolom fel. A vonatkozó jogszabályok a fogyasztók ezen két csoportját nevezik védendő fogyasztóknak.

1.  A kormányrendelet alkalmazásában szociálisan rászoruló fogyasztónak azt a természetes személyt kell tekinteni, aki, vagy akinek háztartásában élő személy:

    a)  rendszeres szociális segélyben;
    b)  ápolási díjban;
    c)  időskorúak járadékában;
    d)  rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben; illetve
    e)  otthonteremtési támogatásban részesült, a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül;
    f)  nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő aki saját háztartásában neveli a gondozásába elhelyezett átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermeket.

2.  A szociálisan rászoruló fogyasztót különösen az alábbi kedvezmények illetik meg:

    a)  részletfizetéshez, fizetési haladékhoz,
    b)  előre fizető mérőhöz való jog.

3.  Előre fizetős mérő: olyan fogyasztásmérő berendezés, amely a fogyasztást csak az ellenérték előzetes megfizetése esetén teszi lehetővé.

4.  A törvény alkalmazásában fogyatékkal élő fogyasztó: a fogyatékossági támogatásban részesülő személy, a vakok személyi járadékában részesülő személy, továbbá az a személy, aki, vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül.

5.  A fogyatékkal élő fogyasztót fizetési késedelem vagy nem fizetés esetén nem lehet a villamosenergia-ellátásból kikapcsolni. Amennyiben a fogyatékkal élő fogyasztó a részletfizetési lehetőség, illetve a kapott fizetési haladék ellenére sem rendezi a tartozását, a további vételezést a villamosenergia-kereskedő előre fizető mérő felszereléséhez kötheti. Az ilyen esetben az előre fizető mérő felszerelésének költségei a villamosenergia-kereskedőt terhelik, és az előre fizető mérő használatával vételezett villamos energia ára nem haladhatja meg azt az árat, amelyet a fogyatékkal élő fogyasztó a villamosenergia-vásárlási szerződése alapján, az előre fizető mérő hiányában fizetne.

6.  A szolgáltató a kedvezmények biztosítása érdekében a védendő fogyasztókról nyilvántartást vezet, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a fogyasztó a kedvezmények melyik körére jogosult.

7.  A nyilvántartásba történő felvételt a fogyasztónak kell kérnie; ehhez csatolnia kell a védendő fogyasztói körbe tartozás igazolására szolgáló iratokat is. A nyilvántartásba történt felvételről a fogyasztót 8 napon belül írásban tájékoztatni kell.

8.  A nyilvántartásba történt felvételt követően a védendő fogyasztó minden év március 31-ig köteles a megfelelő irattal igazolni, hogy védettsége továbbra is fennáll. Nem kell évenkénti igazolást benyújtania azon fogyatékkal élő fogyasztónak, akinek állapotában - orvosi szakvéleménnyel igazolhatóan - nem várható jelentős javulás.

9.  A fogyatékos személy jogosultságát a részére megállapított támogatás folyósítását igazoló eredeti irat bemutatásával igazolja.

10.  A fogyatékosság jellegét a kezelőorvos állapítja meg az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet szakvéleményével összhangban, és a rendelet 23. számú melléklete szerinti formanyomtatvány kitöltésével igazolja abból a célból, hogy az érintett engedélyes azonosítani tudja a jogszabályok és az üzletszabályzata szerinti különleges eljárás jellegét, tartalmát. A fogyatékosság jellegét az alábbi csoportok egyikébe (vagy egyidejűleg több csoportba) sorolás révén kell megállapítani:

    a)  olyan jellegű fogyatékosság, amely a fogyasztót alkalmatlanná teszi a mérő leolvasásra, mérőállás közlésre, a számlaolvasásra; a számla felhasználási helyen kívüli, készpénzes fizetéstől eltérő kiegyenlítésére.
    Ebben az esetben a fogyasztót megillető különleges bánásmód lehet:

    • havi (időközi) mérőleolvasás a felhasználási helyen,

    • rendkívüli, ingyenes mérőfelülvizsgálat 12 naptári hónapban egyszer,

    • készpénzben történő számlakiegyenlítés a felhasználási helyen,

    • az általánostól eltérő, de a műszaki-biztonsági előírásoknak megfelelő mérőhely-kialakítás,

    • a számla értelmezéséhez az engedélyes üzletszabályzata szerint nyújtott egyedi segítség (helyszíni számla magyarázat, számlafordíttatás stb.),

    • az engedélyes üzletszabályzatában meghatározott, a fogyatékkal élők villamosenergia-ellátásban való részvételét megkönnyítő egyéb szolgáltatás.

    • A fogyatékkal élő fogyasztót nem kell személyes körülményeinek megfelelő, különleges bánásmódban részesíteni, amennyiben háztartásában van olyan személy, aki nem fogyatékkal élőnek minősül.

    b)   olyan jellegű fogyatékosság, amely a fogyasztó egészségét, életét veszélyezteti a fogyasztó szerződés-szegése alapján kezdeményezett kikapcsolása esetén.

    c)  olyan jellegű fogyatékosság, illetve olyan gyógykezelési mód, amely, illetve amelynek megszakadása a fogyasztó életét veszélyezteti a villamosenergia-szolgáltatás tervezett vagy üzemzavar jellegű szünetelése esetén.
    Amennyiben a b)-c) pont szerinti körbe tartozó fogyatékkal élő fogyasztó az erre vonatkozó jogosultságát nem saját maga, hanem a vele egy háztartásban élő, fogyatékkal élőnek nem minősülő személy érvényesíti, a jogosult személy is csak ezen a felhasználási helyen szerepelhet a nyilvántartásban védettségi jogalapként.

11.  A fogyatékkal élő fogyasztó a védettséggel járó jogait csak egy felhasználási helyen gyakorolhatja.

12.   Az engedélyes által nyújtott különleges bánásmódért ellenérték kikötése semmis.

13.  Alább közlöm a törvény és a rendelet vonatkozó előírásait eredeti formában, a 2008. május elsejei hatályos állapot szerint.


Dr. Nagy Sándor


 Vissza a Jogszabályokhoz 

 Főoldal