CSÁTH Géza: Lidércálmok
Csáth Gézának tragikusan rövid életében öt novelláskötete is
megjelent; a legkülönbözőbb lapok közöltek tőle elbeszéléseket,
mégsem "fedezték fel" igazán, nem értékelték, rangsorolták
igazi tehetsége szerint. A halála óta eltelt időszak azonban
bebizonyította, hogy író nemcsak születik, hanem fel is
támadhat, ha a körülmények kedveznek neki. Csáth Géza művészete
ugyanis már többször is újjraéledt, "feltámasztására" az első
világháború után unokatestvére, Kosztolányi Dezső, majd a
második világháború előtt Bóka László, a hatvanas évek első
felében Illés Endre, a rendszerváltozás óta eltelt időszakban
pedig több kiadó is vállalkozott. Ismét felfedezték először,
mint "ködlovagot", később mint éles szemű társadalomrajzolót,
vagy mint szecessziós művészt stb. Ez a mostani válogatás a
morfium rabjává és áldozatává vált orvos álomnovelláit hozza,
legelöl az Ópium című elbeszéléssel, amelyben az
ópiumszívás saját tapasztalatai árán megismert mennyei
gyönyörét és pokoli utóhatását írja le. Jónéhány, legkedvesebb
írásának tárgyát a gyermekkorból meríti, meseszerű elemekkel
elegyített emlékképekben vall a tovatűnt világ gyönyörűségéről,
ámbár a gyermekkor iránti nosztalgiája néha lidércesen kínzó
álomvíziók képében ölt testet (A béka). Csáth Géza
novellái szűkszavúan és "tárgyszerűen" szerkesztett alkotások:
az elmeorvos-író sebészre valló pontossággal hatol a lélek
mélyére, feltárva az ott "lakó" kegyetlen és féktelen
indulatokat, amelyek többnyire a félelem, a szorongás és a
képzelgések talaján burjánzanak. Ahány témája, ahány
élményköre, szinte annyi elbeszélésmódja, annyi stílusa, annyi
hangja van, ám ennek ellenére novelláiban mindvégig egységesen
magas írásművészetet nyújt.
- Minden, a lélektan iránt
mélyebben érdeklődő novellakedvelő figyelmére érdemes kötet.
(Legeza Ilona)
|