Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
A Kő hull apagó kútba nemcsak a romániai magyar irodalomnak, hanem
a jelenkori magyar irodalom egészének kiemelkedő alkotása. Jelentős
epikai teljesítmény. Majdnem minden mondata, jelenete, párbeszéde
egyszerre és pontosan illeszkedik a regény többfelé mutató, egymást
kiegészítő jelentés-szféráiba. Ezenkívül alapos történelmi regény,
amely majdnem hogy kielégítené még Flaubert nehézkes igényeit is:
pontos szociográfia, Nagy Lajos módszerére emlékeztető, izgalmas
lélektani krimi, amelynek ősét valahol az Ágnes-asszony-tipusú
balladák között éppúgy kereshetjük, mint a Maigret felügyelőt író
Simenon igyekezetében; és közben rádöbben az olvasó, hogy a
közép-európai kisvárosok sokáig mozdulatlannak tűnő, folyton rendezett
világa még az amerikai Dél Faulkner-bemutatta légkörével is
rokonítható.
Századeleji kisvárosban, Jajdonban lejátszódó cselekménye egyszerű:
Szendy Ilka, ez a céhmesteri-kurtanemesi családból származó vénlány,
ollóval meggyilkolja Amerikába induló napszámos szeretőjét; Gönczi
Dénest. Holttestét a disznóól alatti kiszáradt kútba dobja, s addig
hordja rá a követ, mígnem beteljesül rajta is a végzet: Faggyas, a
néhai tímárműhelyből elzavart és koldussá lett szolga hasábfával
agyonüti. Ám itt nincs látványos igazságszolgáltatás, a krimi csak a
pszichológiai szférában oldható fel. (Dehát tudta ezt már Arany János
is, akinek ballada-alkotó szelleme minduntalan felizzik a regényben.)
Ennek a pszichológiai motiválásnak egyik kivételes remeklése a
regény harmadik tételeként megjelenő disznó-scherzo: Ilka a kövekkel
apasztott kút feletti disznóólba megveszi halott sógorának három
süldőjét. Ezeket eteti a legfinomabb ételekkel, ruházza a legelőkelőbb
ágynemükből szabott ruhákkal, és úgy becézi őket, mintha ők lennének
Gönczi Dénes fiai. De mindez észrevétlen, a nyitott kapujú házban is
zárt titokban történik, a tudatosodás és bomlás mesteri összhangjában.
Író ilyen jelenet megalkotására csak ritkán, a legmerészebb és
legszerencsésebb perceiben vállalkozhat. Szendy Ilka lélekkálváriája
pszichológiai értelemben hiteles, azaz természetes, mert a valódi
életből vett. Szilágyi nem mutatja be, nem írja le, miként a többi
szereplőt sem; alakjai bennünk fogalmazódnak élőkké. Tehát összetett,
komplex jellemekké, akik csak önmagukból érthetők és magyarázhatók.
Kiváltképpen a hősnő Szendy Ilka. A regény minden mozzanata őérte van,
általa nyeri el funkcióját. Önmagát, s osztályát megalázó
szeretkezésében jajdoni hölgyek fehérneműi között hempereg Gönczi
Dénessel, miközben a falon függő fejedelemképre tekint, s hitegeti
magát, hogy hozzá méltó történelmi nagyúr öleli. S mert Gönczi Dénes
hála helyett menekülni akar előle, megöli, és követ hord a tetemre; él
egy világban, de fölötte áll annak, s épp ezt a felsőbb egyedüliségét
kéjelegve szolgáltatja ki a rangján aluliaknak. Bár kísértetiesen
céltudatos, végül mégis megbolydult tudata miatt teljesül be sorsa.
A mű hangoskönyvtári változatát Bodor Tibor színészi többlete teszi
még nagyszerűbbé.
(Legeza Ilona)
|