Szabó Dezső: A kötél legendája
A huszadik századi magyar irodalom egyik legnyugtalanabb
alkotójának huszonnyolc írását tartalmazza kronologiai sorrendben a
kötet. A műfajilag nehezen besorolható darabok 1912 és 1936 között
születtek, s születésük egyúttal új hang, új kategória: az
expresszionizmus feltűnését jelenti a kor prózairodalmában.
Szabó Dezső különös, sokszor pamfletbe, politikai röpiratba hajló
elbeszélései, legalábbis az olvasmányos kötet tanúsága szerint, máig
érő gondolatokat és indulatokat hordoznak. A legkorábbi írások: a Don
Kisott penitencián; A lélek-mocsár; A bujdosó királyfi az első
világháború szörnyű benyomásait, az igazságtalanság ellen lázadó
ifjúság célkereső gyötrődéseit közvetítik. A Fordított kukker, a
Tanárok együttérző emberábrázolása, hiteles lélekrajza emeli e műveket
a kor legkiválóbb alkotásai közé. A fül döbbenetes személycseréje
(Ivan Ivanovics és Nagy János egy véletlen kórházi ágytévesztés
folytán sorsot is cserél) a háború céltalanságának elemi erejű
szatírája. A tízes évek végén keletkezett Boldogság Budán, a novella
és a pamflet ötvözésének jellegzetesen Szabó Dezső-i példája, nemcsak
a kispolgári életformát, hanem - mindenekelőtt - a betegesen burjánzó
titkos társaságokat kipellengérező gúnyirat. Hasonlóan míves
megformálás, és a kommonizmus eszméinek gyülölete jellemzi a Scholtz
Mihályné ítélete című novellát. Ez az utóbbi hang erősödik fel és csap
át az emberiség megvetésébe A jó Isten malaca; Az Isten jó; A temető
kissé hosszadalmas írásaiban. A harmincas évek terméséből két novella,
a Feltámadás Makucsán és a címadó elbeszélés emelkedik ki.
Tulajdonképpen mind a kettő paródia, a rendszernek és a hangadó
politikai figuráinak magvas színvonalú karikatúrája.
(Legeza Ilona)
|