JÓKAI Mór:  A gazdag szegények


Az 1890-ben született regény Jókai utolsó pályaszakaszának egyik fontos alkotása, s kivételes helyet foglal el az életműben, mert új színtérrel, a pesti külváros sikátoraival, és új típusú szereplőkkel - iparosok, gyári munkások, nyomorúságosan tengődő elesettek - gazdagítja az író teremtette univerzumot. E környezetnek felel meg a mese fő szála is: egy tisztes, munkában megőszült váltóőr számára - akit váratlanul elbocsátottak - álmai netovábbja a szegényház, odajutásának feltétele azonban, hogy megesküdjön élettársával. A pénzszűke okozta számos kisebb-nagyobb akadály legyűrése után végre már indulhatnának a kései esküvőre, de közbelép a lakbért követelő kapzsi háztulajdonos, akit csak az utolsó pillanatban sikerül - ravasz fogással - jobb belátásra bírni. Kapor ádám váltóőr és felesége boldogulásában (amit a regényben a szegényház biztonsága jelent) a környezetükben élő, a társadalomból kivetettek egész tarka serege (virágárus, hagymaáruló, késkészítő, pecsenyesütő, cigányzenész, építőmunkás) igaz emberséggel együtt munkálkodik.
A mese másik szála a felső tízezerhez tartozók világába vezet, melynek alakjai viszont önmagukat leplezik le pazarlásukkal, élvhajszolásukkal, romlottságukkal, a kaszinói becsület fonák moráljánakm formális tiszteletben tartásával. Kivétel csak egy akad közöttük: Amelie-Lidia grófkisasszony, aki szerelmi csalódásában hátat fordít e hazug világnak, és a szerény keresetű hímzőnők sorsát vállalja egy közrendőr oldalán.
A regény - amelynek színpompás részleteiből a századvégi Pest atmoszférája árad - a realizmus és a szentimentális romantika egyedülálló keveréke. Jókai sikerregényei közé tartozik, alighanem az egész művet átható - megszelidítő - dickensi derű következtében.

(Legeza Ilona)   


 Előző oldal 

 Főoldal