Henrik IBSEN: A vadkacsa
A dráma bizonyítéka annak, milyen széles skálát alkotnak az ibseni
jelképek. A Vadkacsa már-már allegória, annyira megnevezhető. Végig
róla esik szó a darabban és míg először tárgy-önmagát képviselte csak,
a darab végére annak az "élethazugság"-nak megjelenítőjévé válik,
amelyről a darab tulajdonképpen szól.
Gregers Werle, aki megcsömörlik
apja hazug, képmutató életmódjától, kiutat, értelmet keres a maga
számára, s ezt az értelmet egy eszményhez való ragaszkodásban véli
megtalálni. Úgy érzi, hogy az emberek nem tudnak megfelelő módon élni,
nem képesek olyan tiszta magasságokba emelkedni, ahol az életet új
alapokon, magasztosabb régiókban, megtisztult formában élhetik tovább.
Mikor összetalálkozik régi barátjával, Hjalmar Ekdallal, elhatározza,
hogy Hjalmar családját fogja eljuttatni az eszményi boldogság
kapujába. Ez a "világboldogítási kór" ezúttal súlyos tragédiát hordoz
magában, hiszen Hjalmar felesége, Gina, valamikor Gregers apjának a
szeretője volt, s kislánya, Hedvig is ebből a kapcsolatból származik.
Gregers úgy érzi, ha felnyitja Hjalmar szemét, barátja elég erős lesz
ahhoz, hogy végigmenjen a megtisztulás folyamatán, s végül eljusson
majd az általa eszményinek tartott állapotba. E világmegváltó kísérlet
csak tragédiával végződhet: Hedvig, aki nem érti apja hirtelen
érzelemváltozását, végez magával.
A mű azt mutatja be, miként mehet tönkre minden emberi érzés (sőt
egzisztencia is), a hazugság, a ködösítés, az öncsalás révén, de
ugyanakkor nyomatékosan jelzi azt is, hogy e hazugságok, öncsalás
nélkül egyszerűen lehetetlen élni. A patthelyzet félelmetesen kemény,
végtelenül kegyetlen és nyílt bevallása, felmutatása e dráma, amely
megállna a vadkacsaszimbólum nélkül is, kíméletlen kritikáját azonban
felerősíti ez a középponti motívum.
(Legeza Ilona)
|