HOMÉROSZ: Odüsszeia
A két klasszikus eposz közül a szakemberek mindig az
t, az
olvasók mindig az Odüsszeiát tartották többre.
Kétségtelen, hogy az Odüsszeia közelebb áll a mai ízlésünkhöz:
érdekfeszítő meséje, rokonszenves, nem testi erejével, hanem
okosságával, ravaszságával kitűnő főhőse, számos életszerűen
megformált, csaknem realista típusoknak tekinthető mellékalakja (a
kondás, a dajka, Nauszika stb), a tengeri utazás fantasztikus, de
mégis emberi eseményei, a szerelem viszonylag nagy szerepe a
történetben, mind megkönnyítik, hogy a mai olvasó élvezettel,
azonosulással mélyülhessen el a csaknem háromezer éve született műben.
Az Iliásszal szemben - és ez is az Odüsszeia emberibb világára
jellemző - ebben a műben nem emberek küzdenek egymással, Odüsszeusz a
természet erőivel veszi fel a küzdelmet: nem kétséges, hogy kivel
rokonszenvezzen az olvasó, kiért aggódjon feszült, veszélyes
helyzetekben. Az egyetlen komoly emberi gonoszság, amely megjelenik az
eposzban, a kérőké. A velük való leszámolás - minden kegyetlensége
ellenére - jogosnak és természetesnek érezhető. Az Odüsszeia
természetesen több és más is, mint amit a mitológiában, az ókori görög
polisz világában járatlan olvasó kivehet belőle, de remekmű volta
éppen abban (pontosabban abban is) megnyilvánul, hogy különböző
síkokon fogadható be.
Sötét kicsengésű az Iliász
mondanivalója, s csak helyenként csillan fel egy teljesebb emberségű
élet reménye. Homérosz formaművészetének rendkívüli újítása a
hangulati ellenpontozás, ezt következetesen alkalmazza az egész
eposzon keresztül.
(Legeza Ilona)
|