GÁRDONYI Géza: Az én falum
Az elbeszélésgyűjtemény alcíme: Egy tanító feljegyzései márciustól
Decemberig. A cím és az alcím sokat elárul a kompozícióról; szubjektivitása,
a falusiakat a pedagógus együttérző fölényével szemlélő
nézőpontra, műfajilag pedig tárcaszerűségre utal és jelzi, hogy a
kompozició az évszakok, a hónapok rendjét követi. Novelláiban az
egyszerű emberek hétköznapi életéről mond történeteket, némi
nosztalgiával a természethez közeli életforma iránt, sóvárogva a föld,
a falu lelke után, idegenkedve a mesterkéltté vált "kövi emberektől".
Kortársaival ellentétben Gárdonyi nem regionalista, nem egyetlen
tájegységre figyel, hanem az ország különböző részein szerzett
tapasztalatait összegzi a faluról, a parasztról. Bár tematikáját és
módszerét kötik szálak az irányzathoz, naturalistának sem mondható,
eszményítő realizmusa szebbé stílizálja a nyers való tényeit, átkölti
a bántó, rút dolgokat. Híresek a szellemi néprajz körébe vágó
megfigyeléseket rögzítő novellák (A barboncás); Tolsztojnak a
méltóságteljes halálról szóló elbeszéléseivel szellemében rokon a Kevi
Pál halála; a paraszti polgárosodás, értelmiségivé válás ellent-
mondásainak modern problémakörével vet számot az ismert Tanácskérés;
az iskoláztatás nemcsak felfelé lendíti a rátermett szegénygyerekeket,
hanem el is idegeníti közösségétől. Életképek, rajzok sorozatának is
fölfoghatjuk a ciklust, de nem az impresszionista rögzítés értelmében.
Gárdonyinak filozófiája van, panteisztikus látomásban egybeolvadnak a
létezők, pontosabban: a világot alkotó, átmenetileg szenvedésre ítélt
létezők titokzatos módon benne vannak Istenben, s talán ez a hit a
mélyebb forrása az elbeszélésfűzér idillikus szemléletének és nyelvi
stílusa kiegyensúlyozott művészi harmoniájának.
(Legeza Ilona)
|