JÓZSEF Attila: József Attila összes versei
A költő életében alig néhányan vélekedtek úgy, hogy József Attila a
legnagyobbak közül való (talán csak a Szép Szó szerkesztőségének
tagjai voltak igazán megggyőződve róla), még kiemelkedő kortársai közül is
számosan (pl. Füst Milán, Németh László) kevéssé jelentős lírikusnak
tartották. Néhány évi kommunista múltja ellenére nem vállalta őt teljes
szívvel az ötvenes évek irodalompolitikája sem, csak 1956 után emelte a
forradalmi költészet vonulatában Petőfi és Ady mellé. Ám ekkor is főleg
osztályharcos, mozgalmi költeményeit állították a középpontba, kései, a
személyiség egzisztenciális kérdéseit feszegető verseiről kevés szó esett.
Mire e korszakának rehabilitációja is elérkezett (a hetvenes években), akkor
kivált pedig a rendszerváltozás után ellenkező előjelű elfogultságok támadtak
ellene. Tulajdonképpen mindig is kevesen voltak azok, akik a teljes József
Attilát mutatták be és értékelték, akiket nem nyűgöztek ideológiai,
irodalompolitikai vagy egyéb dogmák és akik nem néhány nagy kortársa, idősebb
mestere (Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, illetve Babits vagy
Kosztolányi) ellenében, hanem önértékéért helyezték őt a magyar
költészet legelső vonalába.
József Attila jelentkezése eleinte nem jelentett feltűnően új hangot;
fokozatosan, szervesen építette magáévá a Nyugat első nagy nemzedékének,
Juhász Gyulának, Kosztolányinak, Babitsnak és társaiknak lírai
hozadékát, s csak később vált egyre önállóbb és egyre nagyobb kötővé. A
finom rezdülések, a sejtelmes hangulatok, a tökéletes vers- és formaművészet
mestereként emelte a kltészetbe kora valóságának szinte enciklopédikus
teljességét: a külvárosok szegényeit és proletárjait csakúgy, mint a
parasztok és zsellérek világát vagy az európai szintű értelmiség gondjait.
Volt ortodox marxista, volt freudista, foglalkozott filozófiával,
politikával, átélte, magáévá hasonította kora szinte minden feszítő
ellentmondását és megoldási kísérletét. Világszintű költészetté párolta,
amihez nyúlt: a lét iránti gyermeki-naiv bizalmat éppúgy, mint a felnőtt,
érett, társra néző, nagy szerelmet, a kozmosz ürességét átérző szorongást nem
kevésbé, mint a psziché, az ösztönök szövevényét. Politikai cselekvésről
ugyanúgy volt mondandója, mint az egyetemes filozófiai kérdésekről, a dalnak
legalább olyan nagy mestere volt, mint az enciklopédikus, összefoglaló
kompozícióknak, az éteri futam és a törvény tisztaságú beszéd egyaránt
jellemzi líráját.
(Legeza Ilona)
|