KARINTHY Frigyes: Jelbeszéd
Kisfiú lépdel az utcán, "csendes arccal, jóságos mosollyal": király ő, a meghódított városba vonul be, serege élén, a palota erkélyéről királynő integet; kisfiú lépdel az utcán "sápadtan, de felemelt fejjel, hátratett kezekkel, lassan, nagyon lassan": keze vaslánccal hátrakötve, előtte hóhér, ő a halálra ítélt Lelkiismeret. Tizenhárom éves korában játssza Karinthy ezt a "két játék"-ot, ő lépdel így, "a képzeletnek emberfölötti önkívületében" a pesti utcán; a Liget környékének kínosan egyenes, szürke házsorai a semmibe süllyedtek, egyedül van, kívül azon a világon, amely mások számára látható. Természetes ez így, a gyerek képes csak rá, hogy ilyen tökéletesen elszakítsa az élményt és az életet. Karinthy megőrizte a gyermeki képességet: hallatlanul intenzív élményeket tudott rögzíteni tökéletesen élettelen térben. Az egyik korai novellája a tenger fenekén játszódik, hősei egy elsüllyedt hajó vízbe fúlt utasai; - a cselekmény nem a múltjuk, nem - az örök jelenük, a tenger mélyén. Egy másik novella - egy lezuhant pilóta vízióit rögzíti, a szétroncsolt agyban lepergő utolsó képeket. Egy harmadik elbeszélésben egy fiatal tudóst a világűrbe repít a hallatlan erejű atomi vonzás, és ő átéli a szédítő repülést, pedig valójában a szívét bénította meg az alattomos rádiumsugár. Valójában? - a Karinthy-novella mindig lebegteti a döntést, hogy melyik az igazi valóság: az-e, amit a külső szemlélő lát, a kézzel fogható, vagy az, amelyet a szubjektum megtapasztal, és amelynek az igazsága nem ellenőrizhető. Kamaszkorban lehet ezeket a novellákat leginkább szeretni, kamaszkorban képes az ember leginkább átélni absztrakt szenvedélyességüket, képes beleborzongani a komolyan végigjátszott "mi lenne, ha..." játék rejtelmességébe. A novellista Karinthy belső azonosulást igényel az olvasótól, és bizonyára innen van, hogy míg humoreszkjeivel és főképp paródiáival indulása pillanatától osztatlan, fergeteges sikert aratott, novellái körül ellentétes vélemények csaptak össze. Mégis, minden kritikai kétely ellenére, a novellista Karinthy újra meg újra meghódítja az olvasókat, talán mert a benső azonosulás lehetősége szükségképpen mindig újjáteremtődik. Sőt manapság, amikor az ásatagnak hitt szecesszió megint életre kel, amikor ízlésünk egy Kafka valóságlátásán is nevelődött, Karinthy fantasztikuma és pátosza egyszerre meghitten természetes kifejezésmódnak tetszhet. Minél távolabb kerülünk az egyes írások konkrét gondolati tartalmáról, minél inkább kuriózum például az utóbb Karinthy által is megtagadott strindbergi nőszemlélet, annál inkább érezzük mögötte az általánosabb érvényű vallomást: a ráció rettegését a lesből támadó tudattalantól. A novellákat gyűjteményünk az eredeti kötetek rendjében adja közre. Ebből az időrendből kiderül például, hogy Karinthy antimilitarizmusa nem a világháború ellenhatásaképp keletkezett: a háborút - az eszmék szabadsága nevében - a legrútabb zsarnokságnak tartotta már 1908-ban is Kiderül, hogy hírhedt nőszemléletének semmi köze személyes tapasztalataihoz: a nő gyilkos hatalmáról szóló novellái a Judik Etelnek dedikált első kötetében jelentek meg, akivel ez idő tájt a beteljesült szerelem boldogságában élt.
(Legeza Ilona)
|