LAMMEL Annamária - NAGY Anna: Parasztbiblia
A párját ritkító könyv (ismereteim szerint sehol máshol nem jelent
meg parasztbiblia) bibliai történeteket és bibliai forrású témák népi
elbeszéléseit tartalmazza, tehát a bibliai történeteknek a népi
hagyományban való továbbélését, átalakulását tükrözi. A szerzőpáros
több mint tizenöt éven át gyűjtötte össze parasztemberektől az anyag
zömét, mégpedig a magyar nyelvterület sok pontjáról, Burgenlandtól
Erdélyig. A parasztbiblia hiteles képet ad népünk sok száz éves
bibliaélményéről és szellemi örökségében foglalt helyéről. Az
évszázadok során egymás mellé rendeződött szövegek szüntelenül
változtak, csiszolódtak, mégsem képviselnek egységes műfajt. A
történetek között vannak mítoszok, mondák, legendamesék, példázatok,
trufák, imák, ráolvasók, sőt még egyetlen műfajba sem illeszthető
szövegek is. E különböző műfajú szövegek láncszerűen kapcsolódnak
egymásba.Keretüket a Szent Biblia adja, a Genezistől János jelenéséig.
Az előszóban Erdélyi Zsuzsanna méltatja a Parasztbiblia
jelentőségét, az utószóban pedig a szerzők arra adnak választ, hogyan
keletkeztek és hagyományozódtak századokon át az apokrif bibliai
történetek, miként követhető nyomon útjuk a magyar
művelődéstörténetben, hogyan teljesedtek ki a néphagyományban, s maga
a Biblia hogyan lett része a népi műveltségnek.
A gyűjtemény olvasmánynak legalább annyira érdekfeszítő és
elgondolkoztató, mint amilyen hasznos a népismeretnek, irodalomnak,
teológiának egyaránt.
(Legeza Ilona)
|