Joseph HELLER: Gold a mennybe megy
Heller regényének hőse Dr. Bruce Gold negyvennyolc éves író és
egyetemi tanár. New Yorkban él feleségével és renitens csitri
lányával, két nagy fia távoli egyetemeken tanul, velük kevés a gond,
csak a tandíjat kell fizetnie. Mikor megismerkedünk Golddal, éppen
pénz után futkos. Tanári fizetésén felül ugyanis évente
huszonnyolcezer dollárra van szüksége, hogy a megszokott nívót tartani
tudják. Ezért hát évente legalább egy könyvet és jó néhány egyéb írást
el kell helyeznie. Hosszas töprengés után rábukkan az eladható témára:
az amerikai zsidó lét élményére. Ettől kezdve szorgalmasan gyűjti a
motívumokat, bár családja körében is fölös mennyiségű információhoz
jut: szörnyeteg apja, félnótás mostohaanyja, az állandóan vele
"szórakotó" Sid bátyja és népes családjának örökkön síró-rívó,
civakodó nőtagjai gondoskodnak róla, hogy megírhassa könyvét. (Heller
véghezviszi a bravúrt; mire lezárul Gold sztorija, addigra kész -
regény a regényben - "az amerikai zsidó lét élménye" című mű is, az
olvasó egyszerre olvashatja.) Miközben fárasztóan unalmas mederben
csordogál Gold élete, telefonhívást kap a Fehér Házból, hogy az
elnöknek tetszett a könyvéről írt kritikája és be kívánják venni a
kormányzat munkájába. Ettől kezdve felgyorsul az élet Gold körül. Gold
elérkezettnek látja az időt, hogy végre megszabaduljon az undorító
tanítástól, otthagyja öregedő feleségét és az egész iszonyú családi
vircsaftot...
Persze végül is az egészből nem lesz semmi. De mindez alkalmat ad
Hellernek arra, hogy nevetségessé tegye az abszurdba hajló amerikai
politikai életet, sőt a jópolgári amerikai életformát, mellékesen
"kikészítse" Henry Kissingert és kitűnő szórakozást nyújtson az
intellektuális humort kedvelő olvasónak.
(Legeza Ilona)
|