Selma LAGERLÖF: Amikor én még kislány voltam
Az elveszített édenkertre, ifjú éveire emlékezik, gyermekkora
világát varázsolja elénk Selma Lagerlöf. Svédországban, közel a norvég
határhoz, a Fryken-tó partján járunk, ahol Varmeland tartomány
misztikus és rejtett szépségekkel teli vidékén birtokok sorakoznak
egymás mellett. Közülük az egyik Lagerlöf hadnagyé volt, a kis Selma
édesapjáé. Morbakka adott hajlékot a leánykának és testvéreinek, akik,
mint az orgonasípok sorakoztak. A két nagy fiú, Johan és Daniel, a
szép nagylány, Anna, a picinyke Gerda és Selma háborítatlan
boldogságát, felhőtlen napjait az apai határozottság és az anyai
szelíd jóság óvta-vigyázta. A rokonság, nagybácsik és nagynénik
mellett a testvérek egyénisége is formálta-alakította Selma jellemét.
Beírta nevét a leányka "emlékkönyvébe" Aline, a szép, ifjú nevelőnő,
aki zongoraleckéket adott és francia nyelvre oktatott, de sokan mások
is, köztük Maja-Rod, a zsellérlányból lett szorgalmas kis varrónő, a
két tündéri vénkisasszony, a Mürin kisasszonyok, a nagyformátumú
művészegyéniség, a szívtipró Kristóf bácsi, az önzetlen lemondássával
szinte életet mentő Unger tiszteletes,de Agrippa, a félnótás csavargó
is. A visszaemlékezés laza epizódfüzére felidéz egy emlékezetes
találkozást (A bibliás ember), súlyos betegséget (A fogadalom),
látogatást a szomszédos birtokra (Gordsjö), kísértethistóriákat (Nem
akarok félni!), gyerneki önismereti eszméléseket (Kártya), téli
vendégjárásokat (Negyven fok hideg), vasárnapi derűt (A
templomban),
gyermekszemmel megfigyelt felnőtt szerelmeket (Aline elmegy). Több
epizódban súlyos drámai mag rejlik, hiszen a kis Selma nyomorék. (A
Siralmas mulatság utal a legnyíltabban a gyermeki bánatforrásra; Selma
itt egy batyubálban petrezselymet árul egész este, ám akkori érzéseit
ritka bátor őszínteséggel veti papírra.)
(Legeza Ilona)
|