Bernard MALAMUD: A beszélő ló
Malamud világa egyre tágult - míg korai elbeszéléseiben tartalmilag
elsősorban a kisemberek írója, stilárisan pedig afféle konzervatív,
"kisrealista" mester volt, későbbi korszakában tematikája is
kiszélesedett, formailag is merészebb, kisérletező kedvűbb lett.
Mindjárt a címadó novella is szinte szürrealista jellegű írás: hőse,
Abramowitz, a cirkuszi beszélő ló, aki végül összevész goromba, süket
gazdájával, s mint kentaur kezd új, szabad életet. Fura,
pszichológiailag nehezen érthető játékot űz egy másik novella hősnője
férjének neves építésztanítványával (Levelek egy hölgytől vacsora
közben). Babona és szélhámosság különös keveréke elevenedik meg egy
harmadik írásban (Az ezüstkorona). Gyökeres váltásról nincs szó,
eleven marad a jellegzetes zsidó tematika (Az én gyilkos fiam; Az
Isten haragja). Akad hagyományos, pszichológizáló elbeszélés is, mint
például a fiatal szomszédnője iránt szerelemre gyúló, majd kiábránduló
öreg orvos története (Nyugdíjban), de a sima felszín alatt olykor
olyan irracionális dühök (A Rembrandt-sapka), féktelen indulatok
dúlnak, mint amelyek A lakókat jellemezték (ezt az Ördögűzés című
kitűnő novellában még az íróhősök szerepeltetése is erősíti.)
Nagy író kitűnő kötete minden novellakedvelő olvasmánya.
(Legeza Ilona)
|