GERENCSÉR Miklós: Aradi napló
A könyv a szabadságharcról tudósít, úgy, ahogy egy Aradon
állomásozó osztrák tiszt, Böhm erről tudomást szerez és kommentál. A
beszámoló természetesen átforrósodik, személyesebbé válik, ahogy a
harcok közelednek, sőt el is érik Arad várát. Az igazi történet, s a
könyv legizgalmasabb része azonban akkor kezdődik, amikor 1849.
augusztus 17-én - bár a parancsnok Damjanich az oroszoknak adta meg
magát - a császári csapatok bevonulnak az aradi várba. Ettől kezdve
Böhm közvetlen értesülések alapján vall naplójának. Feljegyzi, hogy
milyen vad és értelmetlen bosszúvágy keríti hatalmába a megszállókat,
feljegyzi a csupa szeszélyből kivégzett foglyok neveit, borzadva szól
a börtönbeli állapotokról, Haynau és a többi magasrangú hóhér habzó
dühéről. Érzékletes, árnyalt portrékat rajzol az elfogott honvéd
tábornokokról, különösen sokat foglalkozik Damjanichcsal. Leírja a
hadbírósági komédiát, majd részletesen, szemtanúként számol be az
aradi hősök kivégzéséről.
A krónika alaposan dokumentált eseménytörténetén kívül lélektani
ábrázolásra is törekszik, s olvasmányosan ismertet meg a forradalom és
szabadságharc korával. Mindezzel párhuzamosan kibontakozik az
elbeszélő főtörzsorvos fejlődésregénye, érzékeltetve, hogy a tények
ismeretében, s a magyar hazafiak pozitív emberi tulajdonságainak
hatására hogyan válik a parancsot teljesítő katonából érző, gondolkodó
ember, aki le is vonja a keserű következtetést, kéri elbocsátását a
hódítók hadseregéből, s elhatározza, hogy nem is tér vissza soha
Magyarországra "...ahol nálunknál különb férfiakat akasztottunk".
Jól megírt, értékes próza.
(Legeza Ilona)
|