NÉMETH László: Iszony
A regény főszereplője Kárász Nelli, a pusztán nevelkedett leány,
aki családi okok miatt feleségül megy a kisvárosi "úri középosztály"
gazdagparaszti származású képviselőjéhez, Takaró Sanyihoz.
A házasság szerencsétlen, mert Nelli minden külső látszat ellenére "iszonyodik"
férjétől - és végül megöli.
A mű fő kérdése az, hogy szabad-e gazdasági érdekből házasodni. Ebben a házasságban két
ellentétes vérmérséklet és életstílus próbál összeilleszkedni - teljesen reménytelenül. Nelli
egész lénye merő tiltakozás a házasság ellen. Büszke, gőgös, magányra született alkat. Sanyi
társaságkedvelő, hangos, dicsekvő.
A mű leglényegesebb mondanivalója az, hogy az ember csakis úgy élhet boldogan, ha kiismerte saját
magát. Aki magával nincs tisztában, az nem tudja megokolni érzéseit. Kárász Nelli nem ismerte
meg magát eléggé, azt hitte, tulajdonságai felületi tulajdonságok, melyek bizonyos hatások
következtében eltűnnek. Magányos, zárkózott, befelé élő lány volt, s ezen nem lehetett
változtatni. Így született, ezt örökölte apjától. Szinte apja volt az egyetlen ember, akit
igazán szeretett. Szerette, mert olyan volt, mint ő maga. Nem beszélt sokat feleslegesen, járta a
pusztát és ez kitöltötte az életét, mint ahogy Nelliét is kitölthette volna a fészek, az otthon
megteremtése, ha magához illő társra talált volna. Látszólag
semmilyen ok nem volt arra, hogy Sanyitól iszonyodjon. Hogy mégis így volt, arra talán a
biológia adhatná a választ: vannak emberek, akik egyszerűen nem illenek össze, nem tudják
elviselni egymást. Sajnos ebben a házasságban ez egyoldalú volt. Nelli is tudott volna szeretni,
csak egészen másképp. Ő olyan szeretetet tudott volna adni, mely nem a nemiségben, hanem az
otthont teremtő munkában, értékes cselekedetekben nyilvánul meg. Ilyen körülmények között
azonban nem bírta elviselni Sanyit, iszonyodott tőle, egyénisége fokozatosan eltorzult mellette.
Erényei, értékei visszájukra fordultak. Nelli nem frigid nő, mint azt első pillanatban hinné az
ember, noha ő férfi és nő viszonyában az alantas szenvedélyek felszabadulását érzi. Benne az
erotikaellenes hűvös magány testesül meg.
Sanyit végül már nemcsak szeretete hajtja Nellihez, hanem biológiai ingerei is. Nelli ezért
megsajnálja ezt az elállatiasodott embert, akit biológiai ingerei arra kényszerítenek, hogy
nyöszörögjön, eljátssza a gyereket, csakhogy megkapja, ami kell neki. Ám Nelli szűzies természet,
s minden egyes alkalom, mikor az "emberszenny", a "világpiszok" elönti szenvedést jelent neki.
Végül megpróbált a sütés-főzésbe menekülni, megpróbálta eljátszani a nagyvilági nő szerepét,
elcsavarta férje barátainak a fejét. De miután Imre nekiszegezte a kérdést: "miért színészkedik?"
ebben sem telt már öröme. Elszökött hát a három Ortubay "párkához", ahol végre jól érezte magát.
Már majdnem kezdett boldog lenni, de Szeréna néni halálával elvesztette az utolsó olyan embert
is, aki valamennyire közel állt hozzá. Senkije sem maradt - úgy érzi - visszatért hát Sanyihoz.
Lelkiállapota előrevetíti a regény végkifejletét: mikor Sanyi izzadtan, betegen ismét közeledni
próbál hozzá úrrá lesz rajta a teljes iszony - s ez tágabb értelmű, mint az ágybeli iszony. Csak
önvédelemből szorította kettejük közé a párnát, nem akart ölni. Nelli a történet végére végre
megtalálja lelki nyugalmát, végre önmaga lehet.
Németh László művészi teljesítménye abban
rejlik, hogy Nelli jellemének és sorsának formálásakor hibátlan
egyensúlyban tartja a társadalmi, erkölcsi, élettani és "örök emberi"
motívumokat.
(Legeza Ilona)
|