ÖRKÉNY István:
A hatvanas évek közepén íródott kisregény már egyértelműen a magára
talált író remeklése; egyik legtöbbet játszott, legnépszerűbb
drámája.
Az 1944-ben játszódó Tótékban egy eldugott falu
tűzoltóparancsnokának tragikomikus figurája révén tiltakozik az író az
embert meggyalázó zsarnokság ellen; ugyanakkor a személyiségről való
önkéntes lemondás határait rajzolja meg egy groteszk históriában, ami
látszólag pontosan kijelölt hely- és időkordináták között, a második
világháború alatt, a fegyverzajtól még távol eső Magyarországon
játszódik ugyan, tanulsága mégis egyetemes érvényű. Ennek a műnek az
idők jártával más és más aspektusa tűnik elő, még mondanivalója is
mintegy átalakul. A Tóték harctéren megbolondult őrnagya, aki a
kedvesen ostoba vidéki tűzoltó család mindennapjait dúlja fel, és aki
személyében és kisugárzásában szinte szimbólumává válik a háború
abszurditásának, a mai olvasó számára már valószínűleg nem egyedüli
főalakja a darabnak, helyet ad a bumfordi tűzoltó papának, a naivul
magakellető leánynak, s a kispolgáriság monumentalitását képviselő
Tótnénak, s a mindennapi jóság, humanizmus komikus-szerencsétlen
képviselőjének, a rossz híreket közlő harctéri leveleket rendszeresen
elsikkasztó postásnak is. Az abszurd eszközei mára már elhalványodnak,
hogy helyettük annál erősebben kidomborodjék a mű realizmusa.
A mű eredetileg irodalmi forgatókönyvnek készült - furcsa
paradoxon, hogy éppen filmes megvalósítása váratott legtovább magára -
s ez jól kivehető a kisregény forma merész "vágásokkal" dolgozó,
kihagyásos cselekményvezetésén, szükszavúságában is felidéző erejű
szerzői kommentárjain.
(Legeza Ilona)
|