JÓKAI Mór: A régi jó táblabírák
A regény azok közé a Jókai-regények közé tartozik, amelyek az
abszolutizmus idején a "régi" Magyarország felidézésével, az 1848
előtti magyar világ feltámasztásával igyekeztek lelket verni a bénult,
csalódott magyarságba. A szándék azonban csak félig magyarázza ezt a
többszörösen összetett Jókai-művet. A megyei-közigazgatás, ügyintézés,
igazságszolgáltatás patriarchális színekkel megfestett rajza csak a
regény egyik szintjét adja. A másik egy későbbi, sokáig dekadensnek,
újabban nagyon is modernnek tartott Jókait előlegez, az emberi
perverziók, az arisztokrata különcségek, a démoni gonoszságok szinte a
már mai "fekete" irodalmat anticipáló szint, akár egy másik regénynek
is felfogható, de kifejthető a műből egy harmadik szint is, a
szarkasztikus, gyilkos humorú Bach-korszakot perszifláló alkotás. A
három rész kétségkívül kevéssé harmonizál egymással, de külön-külön
mindegyik remek, együtt pedig a legérdekesebb Jókai egyveleget
nyújtják. A derék köznemes táblabírák ügyködése, a népen segíteni
akarása éppúgy elragadhatja az olvasót, mint a Brenóczy-grófok (apa,
fia és leánya) ördögien fantasztikus sztorija, vagy a bérlő Krénty
"gyarmatosító" törekvései, az új (átlátszó módon hollandinak nevezett,
valójában persze német) telepesek sorsa. Nemcsak irodalmi, de
történelmi értéke is van annak a hatalmas tablónak, amelyet az író
1846-47-es nagy zempléni éhség-tragédiáról fest és amely minden
katasztrófa-irodalom egyik kiemelkedő csúcsteljesítménye.
Ez a több szempontból is figyelemre méltó mű persze egyúttal
hamisítatlan Jókai-regény: hatalmas tablókkal, krimiszerűen izgalmas
cselekménnyel, csodás lírával és utánozhatatlan humorral.
(Legeza Ilona)
|