Ladislav FUKS: A hullaégető
Történetünk elején Karel Kopfrkingl, a prágai krematórium példás,
munkáját rajongva szerető alkalmazottja: ő irányítja a hamvasztó-térbe
az elbúcsúztatottakat, s ügyel, hogy a kemencék az előírt hőfokon
maradjanak. Amilyen kötelességtudó a munkahelyén, olyan a
magánéletében is. Feleségét, leányát, fiát imádja, s messzemenően
gondoskodik róluk. Nem iszik, nem dohányzik, németet, csehet (magát és
családját is annak tartja), keresztényt és zsidót egyaránt becsül,
ahogy a törvények előírják. Politikával nem foglalkozik. És mégis
1938-ban csak néhány, a Szudéta-vidék megszállásától Prága
megszállásáig eltelő hónap kell ahhoz, hogy egy merőben ellentétes -
német faji öntudatra ébredt, társait besugó, családirtó (megtudja,
hogy felesége zsidó származású), nagyszabású hóhér-karrier előtt álló
- Kopfrkingl álljon előttünk.
De valóban nem azonos korábbi önmagával? A regény elején a szerző
képes is velünk elhitetni, hogy valamiféle új Svejkhez van
szerencsénk. Kopfrkinglből csak úgy dőlnek a tanulságos sztorik és a
példázatok. Azonban hamarosan rádöbbenünk, hogy az érzelgősség,
kenetteljesség, szertartásosság lényegi eleme ennek a primitíven
egocentrikus figurának. Dolgos kispolgári léte inkább az őt körülvevő
viszonylag emberséges társadalom érdeme. Amint ennek összhangja
megszűnik, benne sem marad semmi pozitív.
A neves cseh író ebben a regényében is hű marad művészetének
központi kérdéséhez: miként viselkednek a különféle emberek az
embertelenség mocskában? Ezúttal azt a típust mutatja be, amely
ostobaságánál, belső gyengeségénél fogva lesz az árulás tömegbázisává.
(Legeza Ilona)
|