HANGOSKÖNYVTÁR

Információs forradalmat jelentett a vak és gyengénlátó emberek számára az 1960-as évek elején a hangoskönyvtár megalapítása Szövetségünkben, amit a magnetofonok használatának elterjedése tett lehetővé.

A hangoskönyvek előállítása az Országos Szövetség székházában történt (hangszigetelt fülkében), korszerű technikai feltételek között, gyakorlott felolvasók, hivatásos művészek közreműködésével. Az európai viszonylatban is korszerűnek mondható stúdióberendezések nagy részét a Soros Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolni.

A könyvtári állomány kialakításában fontos szempont volt, hogy minél több olvasói igényt ki tudjon elégíteni. A hangoskönyvtárban egyaránt megtalálhatók a hazai és külföldi klasszikus regények, a mai modern írók művei, útleírások, ismeretterjesztő művek és gyermekeknek szóló könyvek szép számban.

A jelenlegi állomány 3200 műből áll. Évente közel 100-110 új könyvvel gyarapodott a könyvtár. A diákok részére is folyamatosan bővült a kötelező olvasmányi állomány.

A Vakok és Gyengánlátók Országos Szövetségének nyújtott állami támogatás 2002 óta nem változott (a közüzemi díjak közben az egekbe szöktek). A megszorítások, leépítések a Stúdiót is elérték: 2009 januárjától már egyetlen hangoskönyv sem készült, a Hangstúdió kihasználatlanul, munkatársak nélkül maradt.

Egyelőre kölcsönzésben tartják a hangkazettán rögzített hangoskönyveket. Amíg beszerezhetőek a hangkazetták, a könyvtárosok igyekeznek folyamatosan karbantartani az állományt. A jövő azonban a digitalizáció, közel 200 mű már CD lemezen is kölcsönözhető (mivel nincs stúdiós, nincs további digitalizálás sem).

Hazánkban az 1970-es években terjedt el az a felfogás, hogy a közkönyvtárakban a hagyományos könyvek mellett helye van a nem hagyományos, más néven audiovizuális dokumentumoknak is. A megyei és nagyobb városi könyvtárakban egyre gazdagabb gyűjtemények találhatók ismeretterjesztő és szépirodalmi hangoskönyvekből. Ennek köszönhetően a látássérült emberek is élvezhetik a közkönyvtári hálózat szolgáltatásait. (Hangzó anyagból a választék azonban csak töredéke a Hangoskönvtár teljes állományának, a megszorítások miatt azonban itt sem várható bővülés.)

A budapesti Hangoskönyvtár kölcsönzés rendje:

A kikölcsönzött könyvekre a kölcsönzési idő 6 hét, vidéki olvasóknak 8 hét. Budapesti sorstársak a könyvtárat személyesen vehetik igénybe, a vidéki tagokat postai úton szolgálják ki. A postai szolgáltatás belföldön ingyenes.
Szövetségünk segédeszközöket árusító üzletében vásárolható könyvkatalógus sík- és Braille-írásban, valamint floppy lemezen, Tallózó néven, számítógépes kezelőprogramba ágyazva, mely az állomány - Legeza Ilona által írt - könyvismertetőit is tartalmazza.


A könyvtár nyitvatartási ideje:


Kedd: 10-18-ig

Csütörtök: 14-18-ig

Péntek: 8-12-ig

 (Li.)


 Vissza a Szolgáltatásokhoz 

 Főoldal