Befejeződött a konferencia sorozat

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósított meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében “A látássérült gyermek és az egészségügyi ellátórendszer” címmel.

Programunkkal védőnőket, házi gyermekorvosokat és iskolaorvosokat szólítottunk meg és hívtuk fel figyelmüket arra, milyen óriási szerepük lehet a gyermek fejlődésének és jövőjének alakulásában, életminőségének javításában azáltal, hogy egy látássérült gyermekkel kapcsolatba kerülve, a szülőknek felvilágosítást és segítséget nyújtva iránymutatást adnak fejlesztésével, oktatásával foglalkozó intézményekről, szervezetekről, szakemberekről.

Szervezetünk négy érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferenciát rendezett: 2017. március 29-én Kazincbarcikán, április 12-én Szerencsen, április 26-án Miskolcon, április 27-én Ózdon. Az eseményeken összesen 90 fő vett részt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tevékenykedő gyermekorvosok és védőnők közül.

A konferenciákon előadóként részt vettek:

–  Dr. Nazáth Lívia, gyermekszemész szakorvos

– Dr. Földiné Angyalossy Zsuzsánna, a Fővárosi Pedagógiai szakszolgálat Látásvizsgáló, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézményének vezetője

– Weisz Ildikó, látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus.

Pályázati projektünk keretében elkészült „A látássérült gyermek és az egészségügyi ellátórendszer” című kiadvány 250 példányban, melyet az eseményekre látogató szakembereknek személyesen nyújtottunk át, továbbá mintegy 100 címzett részére postai úton juttattunk el.

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

FSZK

EMMI

Konferencia Ózdon

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az utolsó érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferencia 2017. április 27-én Ózdon zajlott le gyermekorvosok és védőnők részvételével.  

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria:

 

Konferencia Miskolcon

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A harmadik érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferencia 2017. április 26-án Miskolcon a Polgármesteri Hivatalban zajlott le gyermekorvos és védőnők részvételével. 

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria:

Konferencia Szerencsen

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A második érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferencia 2017. április 12-én Szerencsen zajlott le gyermekorvosok és védőnők részvételével. 

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

Fotógaléria:

Konferencia Kazincbarcikán

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.Az első érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferencia 2017. március 29-én Kazincbarcikán zajlott le gyermekorvosok és védőnők részvételével.

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria:

A látássérült gyermek és az egészségügyi ellátórendszer

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Szervezetünk 2017. március és április hónapok folyamán négy érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferenciát szervez Kazincbarcikán, Ózdon, Szerencsen és Miskolcon.

Programunkkal a védőnőket, házi gyermekorvosokat és iskolaorvosokat kívánjuk megszólítani és figyelmüket felhívni arra, milyen óriási szerepük lehet a gyermek fejlődésének és jövőjének alakulásában, életminőségének javításában azáltal, hogy egy látássérült gyermekkel kapcsolatba kerülve, a szülőknek felvilágosítást és segítséget nyújtva iránymutatást adnak fejlesztésével, oktatásával foglalkozó intézményekről, szervezetekről, szakemberekről.

A konferenciákon előadóként részt vesznek:

–       Dr. Nazáth Lívia, gyermekszemész szakorvos

–       Dr. Földiné Angyalossy Zsuzsánna, a Fővárosi Pedagógiai szakszolgálat Látásvizsgáló, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézményének vezetője

–       Weisz Ildikó, látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus.

A konferenciák időpontjai: március 29. Kazincbarcika, április 12. Szerencs, április 26. Miskolc, április 27. Ózd.

Pályázati projektünk keretében „A látássérült gyermek és az egészségügyi ellátórendszer” című kiadvány is készül 250 példányban.

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

FSZK

EMMI