Koncert az egyesületben

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, ismerőseit a következő KLUBNAPRA, melyet 11.00 és 16.00 óra között tartunk székházunkban 2018. január 27-én (szombaton).
Ez alkalommal 11 órától koncertet hallhat a közönség.

Fellépő:

Kirkósa Tünde (csellóművész) és
Magda Dávid (orgonaművész, zeneszerző)

Műsor:

A.Vivaldi: III. a-moll Szonáta I.-II. tétel
Kodály Zoltán: Szonatina
J.S.Bach: Gigue a C-dúr Szvitből
Improvizáció
Magda Dávid: A virágok áldozata
G. Fauré: Elégia
Bartók Béla: Román népi táncok.

A koncertet követően szendvicsebéddel várjuk vendégeinket kellemes hangulatú beszélgetésre, kulturált szórakozásra. Lehetőség lesz egymás vendégül látására is.

A fellépő művészek bemutatása
Magda Dávid egri születésű orgonaművész. Öt éves korában kezdte el a zenei tanulmányait. Egerben, Kecskeméten, majd a Szegedi Tudomány Egyetem Zeneművészeti Karán tanult. 2009-ben, szerezte meg első diplomáját.
2012 és 2015 között Svédországban tanult a Göteborgi Zeneművészeti Egyetemen ahol improvizáció és egyházzene szakokon végzett. Tavaly a Szegedi Tudományegyetemen szerzett zongora diplomát. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetemen óraadó tanár, ahol jelenleg orgonát és improvizációt tanít, illetve az egri Farkas Ferenc Zeneiskola és a Budapesti Solti György Zeneiskola orgona- és zongoratanára.
Előadói egyéniségét meghatározzák saját átiratai és improvizációi mellett saját művei is. Országszerte koncertezik és természetesen már számos külföldi felkérésnek is eleget tett.
A 2006-os Szegedi Orgonatalálkozón kiemelt díjat, a 2008-as versenyen arany díjat kapott, majd az azt követő versenyen is már ifjú művészek kategóriában hozott el arany fokozatot. A 2007-ben megrendezett Nemzetközi Temesvári Orgonaversenyen 2. helyezést ért el. A 2010-ben megrendezett Nemzetközi Orgonaversenyen, Olaszországban 3. helyezéssel jutalmazták. Legutóbb pedig zeneszerzés kategóriában is második díjat hozott haza Svédországból 2015-ben az orgonára írt B-A-C-H Introdukció és Passacaglia (pásszákáljá) című művével, melyet tavaly ki is adtak Svédországban. Idén szeptemberben az ország legnívósabb, Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzésversenyen nyert szimfonikus zenekari kategóriában. Az „Egy leukémiás lány emlékére” című művével a közönség díjat és az Eötvös Péter Alapítvány díját kapta meg.

Kirkósa Tünde 1986-ban, zenész családban született. Eleinte zongorázott, 12 évesen kezdett el gordonkázni. 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2011-2013 posztgraduális képzésben vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, Montclair State Universityn. A 2013-as év Concerto Compatition első helyezettje, melynek díjaként 2014-ben Shosztakovics I. Gordonkaversenyét adhatta elő az Egyetem Szimfónikus Zenekarával Montcalirben. 2013 szeptemberétől itthon él. Jelenleg a XII.ker.Solti György Zeneiskola es a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola gordonka tanára. Alkalmanként kisegítőként a Concerto Budapest és az Óbudai Danubia Zenekarban is szokott játszani. Vonósnégyesével a klasszikusokon kívül kortárs-, illetve könnyűzenei vonatkozású koncerteken is rendszeresen fellépnek.