Gyermekkarácsony 2023.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete 2023. december 22-én rendezte meg karácsonyi ünnepségét 14 év alatti látássérült tagjai és családjaik részvételével.
Az ünnepi műsor Mogyorósi Istvánné, Mogyorósi Adrienn és Kovács Margit közreműködésével zajlott le, mely során a gyermekek találkoztak a  Télanyóval. Egyesületünktől oktatási-nevelési támogatást, a Mérnöki Kamara támogatásaként pedig ajándékutalványt vettek át a szülők.
Az Első Miskolci Lady Lions Club támogatása jóvoltából a gyermekek mikuláscsomagot kaptak, továbbá minden résztvevőt vendégül láttunk szendviccsel, üdítővel, süteménnyel.
Az eseményen 41 fő vett részt.

Hálásak vagyunk támogatóinknak, akik idén is segítségünkre voltak abban, hogy emlékezetesebbé tegyük látássérült gyermektagjaink Karácsonyát!

Fotóink:

Látássérült gyermekek a bobpályán

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete hagyományosan évente rendez Ifjúsági találkozót, mely alkalommal 14 éven aluli látássérült gyermekek és családtagjaik számára szervez közösségi programot. 2018. augusztus 29-én a miskolctapolcai bobpályára látogatott el csoportunk, ahol szülők és gyermekek kedvük szerint kipróbálták a lecsúszást. Akadtak olyan szülők is, akik munkatársunkra bízták gyermeküket és a bob irányítását. Kicsik és nagyok is élvezték a „száguldást”. A napot egy könnyű ebéddel zártuk.

Fotógaléria:

Látássérült gyermekek karácsonya

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete székházában 2017. december 23-án látássérült gyermekek és családjaik gyűltek össze. Karácsonyi ünnepségen ellátogatott hozzánk a Mikulás, akinek kicsik és nagyok lelkesen énekeltek, szavaltak egy-egy ajándékcsomagért cserébe.
Az ajándékozáshoz hozzájárult az Első Miskolci Lady Lions Klub és az Első Miskolci Lions Klub jótékonysági koncertjük bevételéből származó adományával.
A B.-A.-Z. Megyei Mérnöki Kamara hagyományosan ajándékutalvánnyal jutalmazta a gyermekeket.
Támogatóinknak ezúton is köszönjük segítségüket!