Lezárult szabadidős- és sportprogramunk

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával FOF2016/96 kódszámon „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel integrált szabadidős- és sportprogramot valósított meg 2017 első félévében.
Programunk során integrált eseményeket szerveztünk 9 együttműködő partnerünk bevonásával, melyeken látássérült és épen látó személyek együtt – egymást megismerve, egymástól tanulva – vettek részt különböző mozgásformák gyakorlásában.
Projektünk egy komplex eseménysorozatként zajlott le 2017. január 03. és 2017. június 24. között az alábbi programelemekkel: nyitórendezvény, 20 db társastánc oktatás, 20 db Etka-jóga foglalkozás, 8 db úszásoktatás, 3 db teke sport bemutató, 3 db gyalogtúra,  egy tandemkerékpár bemutató, egy tandemtúra és végül a záró rendezvény. E mozgásformák megismertetésével a rendszeres mozgás igényének kialakítását céloztuk meg, mely által a résztvevők közelebb kerülnek az egészséges életmódhoz.
Teke, gyalogtúra és tandemkerékpáros eseményeinken összesen 323 főt, nyitó és záró rendezvényeinken 138 főt, Etka-jóga foglalkozásokon 240 főt, társastánc foglalkozásokon 233 főt, úszás oktatásokon 109 főt regisztráltunk. A nem látássérült résztvevők aránya 44 % a projekt egészét tekintve.
Sportprogramunk legfőbb hozadékaként értékeljük, hogy együttműködő partnereink befogadó közösségeiben a látássérültek a számukra legmegfelelőbb mozgásformát gyakorolhatták és tehetik azt a jövőben is a program folyamán szerzett új barátaikkal, ismerőseikkel.
Rendszeresen jelent meg híradás különböző médiafelületeken projektünkről, így nagyobb figyelem irányult a látási fogyatékossággal élőkre a sportolási lehetőségeik és korlátaik tekintetében is.
FSZK
EMMI

Lezajlott sportprogramunk záró rendezvénye

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. FOF2016/96 kódszámú pályázati támogatásával 2017. első félévében integrált szabadidős- és sportprogramokat valósított meg B.-A.-Z. megyében „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel.
A projekt során Borsod-Abaúj-Zemplén megyében integrált szabadidős- és sportprogramot valósítottunk meg látássérült és épen látó személyek részvételével együttműködő partnereink bevonásával, az alábbi projektelemekkel: társastánc oktatás, Etka-jóga foglalkozások, úszásoktatás, teke sport bemutatók, gyalogtúrák, tandemkerékpározás.
Projektünk záró rendezvénye a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban valósult meg 2017. június 24-én. Az eseményen 85 résztvevőt regisztráltunk, akik nagyon lelkesen vettek részt a tánc és az Etka-jóga foglalkozáson is. A program zárásaként a résztvevők egészséges ételeket és gyógyteákat kóstoltak a mozgás során elveszített energia pótlására.
Együttműködő partnereink közül az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer Egyesület, a Látássérültek B.-A.-Z. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete is részt vett a programon.
A rendezvény a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
A miskolci Csillagpont Rádióban és az Európa Rádióban is hallható volt egy hanganyag a programról.

Fotógaléria:

Látássérültek bringáztak Miskolcon

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete tandemkerékpár túrát szervezett 2017. június 17-én Miskolcon. A túrára a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. álta FOF2016/96 kódszámon támogatott “Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” című projektje keretében került sor a támogatásból beszerzett 3 tandemkerékpárral. Partnerünk a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége további 2 tandemkerékpár kölcsönadásával támogatta kezdeményünket, így öt látássérült személynek nyílt alkalma, hogy egy-egy ép látású tapasztalt bringás mögött ülve Miskolc belvárosából kitekerjen Miskolc-Tapolcára, majd fagyizást követően vissza egyesületünk székhelyére. Megmutattuk Miskolcnak, milyen a tandemkerékpározás: autókból, buszokról, buszmegállókból mindenki megcsodálta csapatunkat. A bringás túrán üldözött minket az eső, picit kaptunk is belőle visszafelé, ám ennek ellenére mindannyian nagyon élveztük.
Köszönjük a KME Kerékpáros Miskolc Egyesület csapatának a részvételt! Bízunk benne, hogy tekerünk még együtt!
Fotógalériánk:

 

Tandemkerékpár bemutató Miskolcon

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete tandemkerékpár bemutatót rendezett 2017. június 17-én Miskolcon.
Egyesületünknek a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által FOF2016/96 kódszámon támogatott “Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” című projektje keretében adódott lehetősége három darab tandemkerékpár beszerzésére.
Együttműködő partnerünk a Kerékpáros Miskolc Egyesület, melynek tagjai segítségével a látássérülteknek e rendezvényen lehetősége adódott kipróbálni ezt a mozgásformát a Népkert területén.
Ezúton is köszönjük a Kerékpáros Miskolc Egyesület nyitott, segítőkész és lelkes csapatának a részvételt!
Sajtómegjelenés:
https://www.eszak.hu/megyei-korkep/2017/06/18/sportoljunk-egyutt.eszak

Fotógalériánk:

Júniusban is túráztunk

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. FOF2016/96 kódszámú pályázati támogatásával 2017 első félévében szabadidős- és sportprogramokat valósít meg B.-A.-Z. megyében, „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel.

Projektünk harmadik, egyben utolsó gyalogtúráján 2017. június 03-án Garadnáról gyalogolt fel 68 fős csapatunk gyönyörű nyárias meleg időben Szentlélekre, ahol a Pálos kolostorrom lábainál található Szentléleki Fogadóban ebéddel vártak minket.

Partnereink közül a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete is részt vett a túrán.

Az esemény a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria:

Ismerkedés a tandemkerékpárral

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete miskolci székhelyén ismerték meg és próbálták ki a Kerékpáros Miskolc Egyesület tagjai a tandemkerékpárjainkat 2017. június 2-án.

Egyesületünknek a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által FOF2016/96 kódszámon támogatott „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” című projektje keretében adódott lehetősége három darab tandemkerékpár beszerzésére.

A pályázatban együttműködő partnerünk a Kerékpáros Miskolc Egyesület, melynek tagjai segítségével a látássérültek tandemkerékpár bemutatón és tandemkerékpár túrán próbálhatják ki ezt a mozgásformát.

Fotógaléria:

Meghívó projektzáró rendezvényre

Időpont: 2017. június 24. (szombat) 10.00-13.00 óra.

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

3530 Miskolc, Görgey u. 11.

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete meghívja Önt a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által FOF2016/96 kódszámon támogatott „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” című projekt záró rendezvényére.

A rendezvény programja:

9.30                Regisztráció

10.00 – 10.10   Megnyitó

10.15 – 11.00   Társastánc foglalkozás

11.15 – 12.00   Etka-jóga foglalkozás

12.00 – 13.00   Vendéglátás (egészséges ételek,gyógyteák)

13.00               A rendezvény zárása.

A rendezvényen a részvétel díjmentes! Szeretettel várunk minden érdeklődőt családjával együtt!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

FSZK

EMMI

Meghívó tandemkerékpár bemutatóra

Időpont: 2017. június 17. 10.00 – 11.00 óra.

Helyszín: Generali Aréna (Sportcsarnok) előtti terület 

3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 19.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete meghívja Önt a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által FOF2016/96 kódszámon támogatott „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” című tandemkerékpár bemutató rendezvényére.

A rendezvény programja:

9.45                    Regisztráció

10.00 – 10.10      Megnyitó

10.10 – 10.15      Kerékpáros Miskolc Egyesület bemutatkozása

10.15 – 11.00      Tandemkerékpárok kipróbálása.

Együttműködő partnerünk a Kerékpáros Miskolc Egyesület tagjainak segítségével minden látássérült bátran kipróbálhatja a tandemkerékpározást.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt családjával együtt!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

FSZK

EMMI

JÚNIUSI TÚRA A BÜKKBEN

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával megvalósuló „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” című FOF2016/96 kódszámú projektje keretében 3 természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők, melyből kettő már megvalósult. Együttműködő partnerünk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete.

Túráinkra szeretettel várunk látássérülteket, családtagjaikat, barátaikat és BÁRKIT, aki kedvet érez egy vidám társaságban eltöltendő szabadtéri mozgáshoz!

IDŐPONT: 2017. JÚNIUS 03. SZOMBAT

GYÜLEKEZŐ: Miskolc, Felső-Majláth megállóban 8.50 – 9.10 között.

INDULÁS: 9.15-kor induló 15-ös jelzésű autóbusszal Garadnára.

A vidéki résztvevők a Tiszai pályaudvar vasútállomásról 1-es jelzésű autóbusszal (8.04-kor és 8.19-kor indul) vagy 1-es jelzésű villamossal (6 percenként indul); a Búza téri buszpályaudvarra érkezők a 1-es jelzésű autóbusszal Zsolcai kapu megállóból (8.10-kor vagy 8.25-kor ér oda) juthatnak el a gyülekezőhelyre.

ÚTVONAL: Garadna – Heteméri-völgy – Szentlélek – Heteméri-völgy – Garadna.

Táv: 9 km. Szintemelkedés: 350 m.

Kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (pl. túracipő, túrabakancs) vegyen részt a gyalogtúrán.

A gyaloglás során vendéglátás vár a résztvevőkre a Szentléleki Fogadóban. A résztvevők száma korlátozott, ezért előzetes jelentkezéshez kötött. Regisztráció: május 29. (hétfőn) 16.00 óráig a 46/507-077 telefonon vagy az info@borsodivakok.hu címen.

Az étkezést követően ugyanazon az útvonalon ereszkedünk le Garadnára, ahonnan 15-ös jelzésű autóbusszal juthatunk Miskolcra.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőleg kísérővel érkezzenek!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

FSZK

EMMI

Áprilisban is tekéztünk!

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázati támogatásával 2017 első félévében integrált szabadidős- és sportprogramokat valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel.

Projektünkben 3 teke sport bemutató rendezvényt terveztünk, melyből az utolsó 2017. április 08-án a kazincbarcikai Hotel BorsodChem tekepályáján zajlott le. A 27 résztvevő a délelőtt folyamán 9 és 12 óra között gyakorolhatta a tekézést, miközben együttműködő partnereink, a Látássérültek B.-A.-Z. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE meglepetéseként egy házi bajnokságon is összemérhették ügyességüket. Vendégünk volt Perecsenyi Attila, a Miskolcon megalakult Első Regionális Parasport Központ Klaszter elnöke.

Az esemény a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria: