Téli túra a Bükkben

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete gyalogtúrát szervez 2022. december 03-án szombaton, a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapján.

Gyülekező: Miskolc, Felső-Majláthon 9:15-től

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy a túrára lehetőleg kísérővel érkezzenek!

A túra teljes hossza kb. 8 km, melynek 3/4 része erdei gyalogúton (néhol erdészeti úton), utolsó negyede kis forgalmú aszfaltúton halad.

A programon dinamikus, intenzív túra várható.

A résztvevőkkel a 9.35-kor induló 15-ös autóbusszal utazunk a Szent István-barlangig. Eger irányába haladunk tovább pár métert, majd elindulunk jobbra befelé és felfelé az erdőbe a sárga jelzésen (Vesszős-völgy). A Vesszős-forrás után elhagyjuk a sárga jelzést és jobbra indulunk a dózerúton. Megpihenünk a Szent István kilátóhelyen, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk a Palota-szálló irányába. Innen már lefelé vezet utunk tovább a dózerúton, majd a jávorkúti műúton le egészen az Őskohóig.

Az eseményen való részvétel önköltséges.

Részvételi szándékát december 02-án pénteken 12 óráig jelezze.

Várjuk a túrázni vágyó érdeklődőket.

Lillafüreden jártunk

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében természetjáró gyalogtúrát valósított meg 2019. február 09-én a Bükk-hegységben.

Köszönjük a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületének a túravezetést.

A program FOF2018/23 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Januárban is túráztunk

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében természetjáró gyalogtúrát valósított meg 2019. január 19-én a Bükk-hegységben.

Köszönjük a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületének a túravezetést és látássérült túrázóink segítését.

A program FOF2018/23 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Hóesésben túráztunk

A Sportosan Borsodban projekt második gyalogtúrájára 2018. február 03-án került sor. Szemerkélő esőben indult útnak 25 fős csoportunk Miskolc, Felső-Majláthról aszfalton, majd enyhén emelkedő kavicsos úton a hétvégi telkek mellett. Rendületlenül bandukoltunk egyre feljebb a havasesőben, majd gyönyörű sűrű hóesésben. Túránk legmagasabb pontjáról látható lett volt Diósgyőr és Baráthegyi Majorság, ám csak egybefüggő fehérséget láttak még a jól látók is. E ponttól a kirándulás átalakult kalandtúrává: a sáros, latyakos kocsiúton ereszkedtünk le a Majális parkig. Ezen a szakaszon egymást segítve, nagy odafigyeléssel, megfontolt léptekkel, lassan tudtunk csak haladni, ezért túravezetőnk rövidített az útvonalon. Utunk végén a Fagyöngy Vendéglőben finom ebéddel várták csoportunkat.
A program FOF2017/27 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

FEBRUÁRI TÚRA A BÜKKBEN – Sportosan Borsodban

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával megvalósuló „Sportosan Borsodban” című FOF2017/27 kódszámú projektje keretében 4 természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők. Együttműködő partnerünk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete. Túráinkra szeretettel várunk mindenkit, aki kedvet érez egy vidám társaságban eltöltendő szabadtéri mozgáshoz!
IDŐPONT: 2018. FEBRUÁR 03. SZOMBAT
GYÜLEKEZŐ: Miskolc, Felső-Majláth megállóhely 9.15 és 9.30 óra között. A vidéki résztvevők a Tiszai pályaudvar vasútállomásról 1-es jelzésű autóbusszal (8.35-kor és 8.50-kor indul) vagy 1-es jelzésű villamossal (6 percenként indul), a Búza téri buszpályaudvarra érkezők a 1-es jelzésű autóbusszal a Zsolcai kapu megállóból (8.40-kor vagy 8.55-kor ér oda) juthatnak el a gyülekezőhelyre.
ÚTVONAL: Felső-Majláth – Pecér-völgy – Bakos-hegy – Ostoros – Égés-tető – Ortás-rét – Vadaspark – Majális-park. Táv: 10 km. Szintemelkedés: 400 m. Időtartam: kb 3,5 óra. A gyaloglás végén vendéglátás vár a túrázókra a Fagyöngy Vendéglőben.
A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. A résztvevők száma max. 25 fő. Regisztráció 2018. január 26-ig: irodánkban személyesen, telefonos és e-mail elérhetőségeinken.
Kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (pl. túracipő, túrabakancs) vegyen részt a gyalogtúrán. A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőleg kísérővel érkezzenek!
A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.
FSZKEMMI

Júniusban is túráztunk

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. FOF2016/96 kódszámú pályázati támogatásával 2017 első félévében szabadidős- és sportprogramokat valósít meg B.-A.-Z. megyében, „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel.

Projektünk harmadik, egyben utolsó gyalogtúráján 2017. június 03-án Garadnáról gyalogolt fel 68 fős csapatunk gyönyörű nyárias meleg időben Szentlélekre, ahol a Pálos kolostorrom lábainál található Szentléleki Fogadóban ebéddel vártak minket.

Partnereink közül a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete is részt vett a túrán.

Az esemény a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria: