Gyógytorna – Nem látunk akadályt

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Nem látunk akadályt” című FOF2019/7 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak majd, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2019. november 05. (kedd) 16 órakor.

Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A program a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

emmi-logo_1logo

Egészségnap 2019.10.15.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete 2019. október 15-én a Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából Egészségnapot szervezett miskolci székházában a Rotary Club Miskolctapolca támogatásával.

A rendezvényre ellátogató látássérült emberek egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt: vércukor- és vérnyomásmérés, hallásvizsgálat, tüdőszűrés, csontsűrűség-vizsgálat, PSA vizsgálat, szájüregi daganatszűrő vizsgálat. A szűrőnap ezúttal is hozzájárult látássérült sorstársaink egészségügyi prevenciójához. Ezúton is nagyon köszönjük a Rotary Club Miskolctapolca támogatását.

Az eseményen résztvevők munkatársaink és önkénteseink által elkészített egészséges ételeket és gyógyteákat is megkóstolhatták.

Meghívó szépítkező és regeneráló klubnapra

Örömmel tájékoztatom, hogy az Első Miskolci Lady Lions Klub újra remek programmal kedveskedik a látássérülteknek.

2019. november 09-én szombaton 9 és 13 óra között

a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházában szépítkező és regeneráló klubnap keretében az alábbi díjmentes szolgáltatásokat vehetik igénybe a látássérültek.

1. Kozmetika 

– szemöldök szedés, festés

– szempilla festés 

-arcmasszázs

– bajuszszedés 

(maximum 20 fő)

2. Fodrászat 

– férfi hajvágás (maximum 8 fő)

– hölgyeknek olyan hajvágás, amely hajmosást nem igényel (maximum 8 fő)

A fodrászat igénybevételéhez kérjük frissen mosott hajjal jelenjenek meg.

3. Manikűr 

– kéz manikűr, lakkozás (maximum 8 fő)

4. Pedikűr (maximum 6 fő)

5. Hátmasszírozás (maximum 8 fő)

A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet 2019. október 30-án 16 óráig tehet meg telefonon, személyesen vagy e-mailben. A jelentkezés során kérem jelezze, mely szolgáltatást kívánja igénybe venni (maximum 2 szolgáltatás) és adja meg telefonos elérhetőségét.

Újra szüreteltek a látássérültek

Az Első Miskolci Lions Club az Lady Lions Club Miskolccal és a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületével együttműködve 2019. szeptember 28-án megszervezte a III. Vak és látássérült szüretet a Disznókő Szőlőbirtokon. A pincészetben tradicionális tokaji bor készül majd az eseményen szüretelt gyümölcsből.
Egyesületünk látássérült tagjai és kísérőik a szüretet követően egy finom ebédre a Sárga Borház vendégei voltak. Az ízletes falatok mellett a Disznókő Szőlőbirtok felajánlásával helyben készült kiváló minőségű borokat is megkóstolhatták. Végül a kihagyhatatlan pincelátogatás zárta a programot.
Köszönjük vendéglátóinknak, hogy egy újabb csodás napot tölthettünk el együtt ezen a gyönyörű helyen.
Fotógaléria:

Tapintható tárlat a Diósgyőri várban

Örömmel tájékoztatjuk a látássérült tagtársainkat és kísérőiket, hogy a Fehérbot Nemzetközi napja alkalmából 2019.október 15-én a miskolci Diósgyőri várban tapintható tárlatvezető program lesz látássérültek számára 15 óra 15 perctől.

A látássérültek speciális igényeire dolgoztak ki a vár munkatársai egy “tapintható tárlatvezetést”, múzeumpedagógiai foglalkozást, hogy a látássérült emberek is felfedezhessék a Diósgyőri várat. Arra törekedtek, hogy kézzel foghatóvá tegyék az itt töltött pillanatokat, bevonva több érzékszervet is.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az eseményre csoportot szervezünk, részvételi szándékukat elérhetőségeinken jelezhetik 2019.október 11-én 12 óráig.

A csoporthoz csatlakozni 2019.október 15-én 14:30-kor a Miskolc, Petőfi téri 1-es buszmegállóban, vagy 15 óra 10 perckor a Diósgyőri várnál lehet.

Kérjük jelentkezéskor telefonos elérhetősége megadását.

MEGHÍVÓ KLUBNAPRA

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, ismerőseit a következő KLUBNAPRA, melyet 15.00 és 19.00 óra között tartunk székházunkban 2019. október 25-én (pénteken).

16.00 órától kamarazenekari koncertet hallhat a közönség Ady énekel – Magyar dalest címmel. Közreműködik: Flach Antal csembalóművész, művésztanár – zongora, Kolozsi Balázs – ének, Vajda Éva – ének.

Fenti programot követően várunk minden kedves érdeklődőt kellemes hangulatú beszélgetésre, kulturált szórakozásra. Lehetőség lesz egymás vendégül látására, amihez tálcát, poharat, tányért biztosítunk.

EGÉSZSÉGNAP LÁTÁSSÉRÜLTEKNEK 2019.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Rotary Klub Miskolc-Tapolca támogatásával a Fehér Bot Napja alkalmából EGÉSZSÉGNAPOT szervez 2019. október 15-én (kedden) 9.00 – 14.00 óra között székházában (Miskolc, Jókai u. 18.) látássérült tagjai számára.

Az igénybe vehető díjmentes vizsgálatok:

–  tüdőszűrés (TAJ kártya szükséges! Jogszabály alapján csak a 40 év feletti személyek számára ingyenes, akik az elmúlt 1 éven belül nem vettek igénybe tüdőszűrő vizsgálatot. 40 év alattiak számára 1700Ft/fő.)

–  csontsűrűség vizsgálat

–  hallás vizsgálat

–  vérnyomásmérés

–  vércukorszint mérés

–  szájüregi rákszűrés

–  PSA laborvizsgálat (prosztata szűrés). A PSA vizsgálat vérvétellel történik, így csak azoknak a férfiaknak ajánlatos, akinek panasza van ill. 50 év feletti. TAJ kártya szükséges! A PSA vizsgálat max. 20 fő részére biztosított előzetes jelentkezés alapján.

A rendezvényen résztvevők egészséges ételeket és gyógyteákat is kóstolhatnak.

Meghívó III. Vak és látássérült szüretre

Az Első Miskolci Lions Club az Első Miskolci Lady Lions Clubbal és a Vakok és Gyengénlátók B-A-Z Megyei Egyesületével együttműködve megszervezi a III. Vak és látássérült szüretet a látássérültek és kísérőik részére. A gyümölcsből a Disznókő Szőlőbirtok pincészetben tradicionális tokaji bor készül.

Helyszín: Mezőzombor, Disznókő dűlő, 37, 3931

Disznókő Szőlőbirtok – Sárga Borház

2019.szeptember.28.szombat

7.40-től              gyülekező

08.00.                 Indulás: Centrum Áruházak melletti parkolóból, ahonnan egy 45 személyes busz várja a résztvevőket.

09.00 – 09.30.     Érkezés

09:30 – 13.00.     Szüret

13:00 – 14.00.     Ebéd – Sárga Borház felajánlásával

14:00 – 15.00.     Borkóstoló – Disznókő Szőlőbirtok felajánlásával

16.00.                   Indulás busszal vissza Miskolcra

 

Szervezők:

Első Miskolci Lions Club

Első Miskolci Lady Lions Club

Vakok és Gyengénlátók B-A-Z Megyei Egyesülete

 

A részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni szeptember 26 csütörtök 16 óráig emailben vagy telefonos elérhetőségeinken a regisztráció sorrendjében lehet. Regisztrációnál kérjük telefonos elérhetőségeiket megadni az esetleges egyeztetés végett.

ETKA-JÓGA – „Nem látunk akadályt”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Nem látunk akadályt” című FOF2019/7 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Projektünk első jóga foglalkozására 2019. szeptember 12-én (csütörtökön) 16.00 órakor kerül sor.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

fszk_logo_text emmi-logo_1