Gyógytorna – „Lendületes élmények látássérülteknek!”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 14 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és 1 fő kísérője. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalom: 2023. július 13. (csütörtök) 16:30 órakor

Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósul meg.

nszi_uj

Belugyminiszterium_logo-P-arany

MEGHÍVÓ ZENÉS-TÁNCOS MULATSÁGRA

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete képviseletében szeretettel meghívjuk Önt JÚLIUSI ZENÉS-TÁNCOS RENDEZVÉNYÜNKRE. Helyszín: egyesületi székházunk nagyterme, ahol élőzenével (előadó: Szabó Csaba), tombola nyereményekkel, önköltséges büfével és vidám hangulattal várjuk minden kedves tagunkat kísérőjével!

Időpont: 2023. JÚLIUS 15. (szombat) 16.30 órától 23.30-ig.

Kapunyitás: 16.00-kor! Kapuzárás: éjfélkor!

Helyszín: Miskolc, Jókai u 18. az egyesület székháza.

Minden meghívott egyesületi tag vendégünk – a vele együtt érkező – maximum 4 fő kísérője számára díjmentes a belépés. Az ezen felül érkező nem egyesületi tagok számára 1000 Ft a belépő.

Az MVGYOSZ híre: Indul az új Távszem nyilvános tesztidőszaka

Az MVGYOSZ 2023. június 26-án hétfőtől indítja útjára az új Távszem szolgáltatást, melyet a tavszem.mvgyosz.hu oldalon érnek el a felhasználók. A szolgáltatás ez időtől kezdve a BlindShell 2-es készüléket használók részére is biztosítja a távoli segítségnyújtást!

Az eltelt néhány hétben több alkalommal és több módon is adtunk arról tájékoztatást, hogy az MVGYOSZ a közkedvelt Távszem szolgáltatását új platformra helyezi át, melynek eredményeként nemcsak az iOS és Android rendszert használók hívhatják a szolgáltatást, ha látó segítségre van szükségük, hanem a BlindShell Classic 2 készüléktulajdonosok részére is megnyílik ez a lehetőség.

A többhetes zártkörű tesztelést követően 2023. június 26-án hétfőn 6 órától a régi Távszem alkalmazás nem lesz elérhető, mert az operátorok már az új felületen fogadják a hívásokat.

Figyelem, az új Távszem nem alkalmazás! A tavszem.mvgyosz.hu weboldalt kell behívni a telefon böngészőjébe. (Safari, Chrome stb.) Amint a böngésző megnyitotta a weboldalt, hozzá tudjuk adni az ikont a főképernyőhöz.

Az alábbiakban részletezzük, hogy miként érhetik el a szolgáltatást a iOS, Android, illetve a BlindShell Classic 2 felhasználók.

Beállítás iOS rendszeren

tavszem.mvgyosz.hu weboldalt hívja be a telefon böngészőjében, majd válassza a megosztás gombot, és ezt követően keresse meg a főképernyőhöz adás lehetőségét. Ha ezt választjuk, akkor a készülék feldob egy megerősítő kérdést, és a hozzáadás gombbal a közvetlen link kikerül a készülék képernyőjére. Ezt követően nincs szükség a böngésző használatára, közvetlenül elérhető a szolgáltatás a képernyőre kihelyezett link segítségével.

Beállítás Android rendszeren

tavszem.mvgyosz.hu weboldalt hívja be a telefon böngészőjében, balra söpréssel a további lehetőségek gombot kell kiválasztani. Ezt aktiváljuk, majd söprögetéssel keressük meg a telepítés gombot. Erre rákoppintunk, és a szolgáltatás ikonja megjelenik az alkalmazáslistában vagy a képernyőn, ez a telefon beállításától függ. Ezt követően nincs szükség a böngésző használatára, közvetlenül elérhető a szolgáltatás a képernyőre kihelyezett link segítségével.

Elérés BlindShell Classic 2-es készüléken

Írjuk be a telefon böngészőjébe a tavszem.mvgyosz.hu címet, majd válasszuk a kedvencekhez adás lehetőségét. Ezt követően a böngésző kedvencek menüpontjában közvetlenül elérhető a Távszem.

Azon látássérült személyek, akik tagsági jogviszonnyal rendelkeznek az MVGYOSZ 21 tagegyesülete egyikénél, vagy ha nem tagok egyetlen egyesületnél sem, de korábban regisztráltak a szolgáltatásokra, azoknak nem kell mást tenni, csak a törzsszám és az e-mail cím megadásával aktiválni kell a Távszem szolgáltatást.

A szolgáltatás eléréséhez csak azoknak kell regisztrálni, akik még eddig nem használták a Távszemet, és akik nem tagok egyetlen egyesületnél sem, de a regisztráció során hitelt érdemlően igazolni tudják a jogosultságukat, azaz azt a tényt, hogy látássérült személyek.

Azon felhasználók, akik nem egyesületi tagok vagy tagok, de nem kaptak kielégítő választ a tagegyesülettől, de szeretnének információt kérni az új szolgáltatásról, az MVGYOSZ ügyfélszolgálatának elérhetőségei egyikén érdeklődhetnek.

Az MVGYOSZ Távszem szolgáltatás használatáról részletesen az alábbi linken olvashat:

https://www.mvgyosz.hu/wp-content/uploads/2023/06/MVGYOSZ-Tavszem-alkalmazas-elso-hasznalat-felhasznaloi-leiras-honlap.pdf

Az új Távszemmel foglalkozott a Gépház csapata is, melyet az alábbi linken lehet visszahallgatni:
https://gephaz.hobbyradio.hu/?powerpress_pinw=1009-podcast&fbclid=IwAR0YbDiXQKOGbE9hsHyXXMiv19_jBaFD7zaaHJPUY-4xBBz00sRFCmMdJ2Y

Összeszedtük a szolgáltatással kapcsolatos gyakori kérdéseket, melyet az alábbi linken olvashat el: https://tavszem.hu/gyik/

Frissítettük a Távszem általános szerződési feltételeit is, melyet az alábbi linken olvashat el: https://tavszem.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek/

A kéthónapos nyilvános tesztidőszak alatt szívesen fogadjuk észrevételeiket a szolgáltatással kapcsolatosan az info@tavszem.hu e-mail címen.

Mint minden új internetes szolgáltatásfejlesztésnél a Távszem megújulásánál is az a legfontosabb, hogy a felhasználók megelégedésére szolgáljon a felület, ugyanakkor a meghirdetett tesztidőszaknak pontosan az a célja, hogy a felhasználók tapasztalatai, észrevételei közvetlenül eljussanak hozzánk, hogy javítani tudjuk az esetleges hibákat.

Kérjük, hogy észrevételei megfogalmazásánál törekedjen arra, hogy minél pontosabban leírja a tapasztalatokat.

Köszönjük, hogy a Távszem felhasználói között tudhatjuk, és bízunk abban, hogy az új szolgáltatás még inkább segítségére lesz a mindennapokban!

 

Júniusi klubnap grillpartival

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, ismerőseit KLUBNAPUNKRA, melyet 2023. június 23-án (pénteken) 15:30 és 20:00 óra között tartunk székházunkban (3525 Miskolc, Jókai M. u. 18.).

Várunk minden kedves érdeklődőt egy igazi nyári grill partira!

A rendezvény batyus jellegű, tehát az ételt, italt mindenki maga hozza!

Mi gondoskodunk a grillsütőről, a tűzifáról és a jó hangulatról.

Etka-jóga – „Lendületes élmények látássérülteknek”

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 14 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és 1 fő kísérőik, akik kedvet éreznek ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő alkalmak: 2023. június 14. és 2023. június 21. szerdai napokon 16.00 órakor.

A program a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

nszi_uj

Belugyminiszterium_logo-P-arany

BOBOZÁS – Lendületes élmények látássérülteknek

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében bobozást szervezünk Miskolc-Tapolcán a nyári bobpályán.

Időpont: 2023. június 16. (péntek) 10.00 óra.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. Regisztráció: június 15. (csütörtök) 15.00 óráig telefonos elérhetőségeinken vagy a borsodivakok@gmail.com e-mail címen. A résztvevők maximális létszáma 20 fő.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőség szerint látó kísérővel érkezzenek!

A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósul meg.

Belugyminiszterium_logo-P-arany

nszi_uj

Tandemkerékpároztunk – Lendületes élmények látássérülteknek

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 pályázati projektje keretében 2023. június 3-án tandemkerékpár túrát rendezett.

Egyesületünk 6 tandemkerékpárját használva 6 látássérült részesülhetett a kerékpározás nyújtotta mozgás és szabadság élményében a sofőrök szerepét vállaló önkénteseink segítségével. A táv 31 km volt. A Tiszaújváros melletti gáton kerékpároztunk a Tiszakeszi komp átkelőhelyig. Onnan egy frissítő pihenő után visszafordultunk az indulási pont felé. Utunk forgalom- és akadálymentes volt, ám sokszor nehezítette a tekerést az erős szél, így minden kerékpárosnak jól esett délben az ebéd.

Fotók az eseményről:

A fotókat Mikli Bertalan és Németh Anita készítette.

Az alábbi videó Mikli Bertalan jóvoltából jött létre:

https://youtu.be/B0OO_cq5oV8

A rendezvény a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.

Belugyminiszterium_logo-P-arany

nszi_uj

NYÁRKÖSZÖNTŐ TÚRA A BÜKKBEN – Lendületes élmények látássérülteknek

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és a Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló „Lendületes élmények látássérülteknek” című FOF2022-C-2641 kódszámú projektje keretében hat természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők. Túráinkra szeretettel várunk mindenkit, aki kedvet érez egy vidám társaságban eltöltendő szabadtéri mozgáshoz!

Időpont: 2023. június 17. szombat

Gyülekező az Újgyőri főtéren: 8.50 – 9.05 között.

INDULÁS: Miskolc, Újgyőri főtérről 9.10-kor induló 68-as jelzésű autóbusszal Bükkszentlászlóra.

ÚTVONAL: Bükkszentlászló – Irén-forrás – Hegyes-rét – Fehérkő-lápai turistaház – Bükkszentkereszt.

Táv: 8 km. Szintemelkedés: 300 m időtartam kb. 4 óra.
Könnyen járható az útvonal, ám kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (pl. túracipő, túrabakancs) vegyen részt a kiránduláson.

A gyaloglás végén ebéd vár a résztvevőkre a Bükki Ízek Vendégasztal Étteremben Bükkszentkereszten.

A résztvevők száma korlátozott, ezért előzetes jelentkezéshez kötött. Regisztráció: 2023. június 15. (csütörtök) 12.00 óráig egyesületi elérhetőségeinken.

Az étkezést követően várhatóan a Bükkszentkeresztről 15.25-kor vagy 16.25-kor induló menetrendszerinti autóbuszjárattal juthatunk vissza Miskolcra, mely önköltséges.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőleg kísérővel érkezzenek!

nszi_uj Belugyminiszterium_logo-P-arany

MEGHÍVÓ NYÁRINDÍTÓ KAMARAKONCERTRE

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívjuk Önt a következő kulturális eseményünkre és egyben klubnapunkra, melyet 2023. június 9-én pénteken 14.30 órától tartunk székházunkban (3525 Miskolc, Jókai M. u. 18.).

Program: 15.00 órától

NYÁRINDÍTÓ KAMARAKONCERT KONZISOKKAL

Fellépnek a miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium növendékei.

A koncertet konferálja és az összekötő előadást tartja FLACH ANTAL csembalóművész, művésztanár.

 A klasszikus zenei élményt követően várunk mindenkit jó hangulatú beszélgetésre a klubnap keretében, melyen lehetőség lesz egymás vendégül látására, melyhez tálcát, poharat biztosítunk.

 Az esemény 19.00 órakor zárul.

Rendes évi közgyűlés

Tisztelt Tagunk!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete 2023. május 30-án 9.30 órakor az egyesület székházában, 3525 Miskolc, Jókai u. 18. szám alatt tartja rendes évi közgyűlését, melyre tisztelettel meghívom Önt.

Napirend:

  1. Elnöki megnyitó
  2. A Felügyelő Bizottság 2022. évi beszámolójának ismertetése, megvitatása és elfogadása
  3. A 2022. évi elnökségi beszámoló, valamint a 2022. évi egyszerűsített éves beszámoló, kiegészítő melléklet és közhasznúsági melléklet ismertetése, megvitatása és elfogadása
  4. Egyebek, hozzászólások.

Amennyiben a közgyűlés a megjelölt időpontban nem határozatképes, úgy ugyanezzel a napirenddel ugyanezen a helyen és napon 10.00 órára ismételt Közgyűlést hívok össze, amely a megjelent tagok létszámára tekintet nélkül határozatképes lesz.

Felhívom figyelmüket, hogy a résztvevő tagok regisztrációja aláírt jelenléti ív alapján történik, ezért kérem, hogy személyi igazolványát valamennyi sorstársam szíveskedjen magával hozni.

A 3. napirendi ponthoz írásos anyagot egyéni igénylés alapján rendelkezésre bocsátja az egyesület.

Miskolc, 2023. május 12.

Tisztelettel

Barnóczki Gábor s.k.
elnök