Boboztunk szeptemberben

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében tervezett két bobozásból az első 2020. szeptember 07-én valósult meg a miskolctapolcai bobpályán.

Fotók:

Meghívó szeptemberi teke sportnapra

Időpont: 2020. szeptember 26. (szombat) 9.00 – 12.00 óra.

Helyszín: HOTEL BORSODCHEM***  TEKEPÁLYA

                3700 Kazincbarcika, Szent Flórián tér 2.

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívom a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében megrendezendő TEKE SPORTNAP rendezvényére.

SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KÍSÉRŐJÉT annak érdekében, hogy megismerjék e sport szakszerű gyakorlásának technikáját a teke sport terén már jártas sportolók és teke instruktor segítségével.

FIGYELEM! Lapos talpú tiszta váltócipő használata kötelező a tekepályán, ezért kérjük Önöket, hozzanak magukkal!

A tekepálya épületében a járványügyi készültségnek megfelelően az alábbi biztonsági előírások és korlátozások szükségesek:

– szájmaszk kötelező, rendeltetésszerű használata

– védőtávolság betartása

– kézfertőtlenítő használata

– az épületen belül egyszerre 10 fő tartózkodhat

– egy tekepályán egyszerre a dobó és legfeljebb az adogató személy tartózkodhat.

Az esemény alkalmával kérjük, hogy az étel és ital fogyasztása, a beszélgetések az épületen kívüli teraszon történjenek.

Tájékoztatunk mindenkit, hogy a koronavírus miatt mindenki saját felelősségére vesz részt a rendezvényen, amit a jelenléti ív aláírásával el is fogad.

Együttműködő partnereink a Látássérültek BAZ. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE.

A rendezvényen a részvétel díjmentes, de kérjük az előzetes regisztrációt 2020.szeptember 24-én 16 óráig.

Csoportunk MISKOLC, BÚZA TÉR autóbusz állomásról 2020.09.26-án szombaton 8.15 órakor a 11-es kocsiállásról induló helyközi autóbusz járattal utazik Kazincbarcikára. Érkezés a Kazincbarcika, Szent Flórián tér buszmegállóba. Az utazás önköltséges. Természetesen várjuk mindazokat is, akik egyénileg utazva látogatnak el rendezvényünkre.

A programot követően ebédet nem tudunk biztosítani.

logo emmi-logo_1

A Bükkben túráztunk

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében tervezett 6 természetjáró gyalogtúrából az első 2020. szeptember 12-én zajlott le a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületével együttműködésben 32 fő részvételével Bükkszentlászló és a Diósgyőri vár között.

Fotók:

emmi-logo_1 logo

Gyógytorna – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

Következő szeptemberi alkalmak: 15., 22., 29. szerda 16.00 óra

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A gyógytorna foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

A program a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

logoemmi-logo_1

Gyógytorna – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

Első alkalom: 2020. szeptember 08. kedd 16 órakor.

EJEM – Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer foglalkozás – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

Következő szeptemberi alkalmak: 09. , 16., 23., 30. szerda 16.00 óra

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A foglalkozásokon törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

emmi-logo_1 logo

Szeptemberi gyalogtúra – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében 6 természetjáró gyalogtúrán vehetnek részt az érdeklődők. Együttműködő partnerünk a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete.

IDŐPONT: 2020. szeptember 12. SZOMBAT

Útvonal: Bükkszentlászló – Nagy-sánc – Irén-forrás – Vár-tető – Diósgyőri vár. Táv: 9 km. Szint: 200 m

Gyülekező: 8:10-től az Újgyőri főtéren

Indulás a 8:30-kor induló 68-as járattal.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amit a regisztráció sorrendjében fogadunk el. (Résztvevők száma max. 25 fő). A túra végén szervezetünk ebéddel szolgál a résztvevők számára.

Kérünk mindenkit, hogy túrázásra alkalmas lábbeliben (túrabakancs, túracipő) vegyen részt a gyalogtúrán.

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy látássérült érdeklődők lehetőség szerint kísérővel érkezzenek!

logo emmi-logo_1

Újabb sikeres projektet zártunk – Nem látunk akadályt

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával FOF2019/7 kódszámon „Nem látunk akadályt” címmel szabadidős- és sportprogramot valósított meg 2019. szeptembertől 2020. augusztusig.

Programunk során integrált eseményeket szerveztünk együttműködő partnerszervezetek, látássérült és ép látású személyek bevonásával.

Projektünk programelemei: 1db nyitórendezvény gyógytorna foglalkozással, 25 db gyógytorna foglalkozás,  26 db Etka-jóga foglalkozás, 4 db teke sportnap, 6 db természetjáró gyalogtúra,  4 db jégkorcsolya foglalkozás, 2 db tandemkerékpár túra, 2 db bobozás, 2 db falmászás, 1db egészséges életmód hétvége. Célunk e mozgásformák megismertetésével a rendszeres mozgás igényének kialakítása volt, mely által a résztvevők közelebb kerülnek az egészséges életmódhoz. A programokon összesen több mint 938 fő résztvevőt regisztráltunk, ezen belül a látássérült személyek aránya 65 százalék.

Ezúton is köszönjük  a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektünkhöz nyújtott támogatását.

logo

emmi-logo_1

Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer foglalkozás – Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!

Most induló új projektünkben az első alkalom: 2020.09.02. szerda 16.00 óra 

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló Sportoljunk tovább, nem látva akadályt!” című FOF2020-22 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db EJEM – Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A jóga foglalkozáson törekszünk az 1,5 méteres védőtávolság biztosítására.

A program a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

logoemmi-logo_1

Meghívó rendkívüli közgyűlésre

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete 2020. július 10-én 9.30 órakor az egyesület székházában, 3525 Miskolc, Jókai u. 18. szám alatt tartja rendkívüli közgyűlését, melyre tisztelettel meghívom Önt.

Napirend:

  1. Elnöki megnyitó
  2. A Felügyelő Bizottság 2019. évi beszámolójának ismertetése, megvitatása és elfogadása
  3. A 2019. évi elnökségi beszámoló, valamint a 2019. évi egyszerűsített éves beszámoló és közhasznúsági melléklet ismertetése, megvitatása és elfogadása
  4. Jelölőbizottság tagjainak megválasztása nyílt szavazással
  5. Egyebek, hozzászólások.

Amennyiben a közgyűlés a megjelölt időpontban nem határozatképes, úgy ugyanezzel a napirenddel ugyanezen a helyen és napon 10.00 órára ismételt Közgyűlést hívok össze, amely a megjelent tagok létszámára tekintet nélkül határozatképes.

Felhívom figyelmüket, hogy a résztvevő tagok regisztrációja aláírt jelenléti ív alapján történik, ezért kérem, hogy személyi igazolványát valamennyi sorstársam szíveskedjen magával hozni.

Miskolc, 2020. június 22.

Tisztelettel

Barnóczki Gábor s.k.

elnök