Nagybetűs gyengénlátó naptár 2023. évre

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete tájékoztatása szerint 2023-ra is rendelhető a nagybetűs asztali naptár, mely a Leporelló papírszaküzlet támogatásával készül.

Ez a hétköznapi segédeszköz rendkívül praktikus, hiszen a gyengénlátók, sőt az aliglátók is kitűnően tudják használni. A naptár lapjain a dátumok kontrasztos, nagy méretben láthatók. Visszajelzések alapján, a jobb láthatóság érdekében a hétköznapok fekete alapon fehér számokkal vannak jelölve. A dátumok mellett a névnapok is fel vannak tüntetve, természetesen gyengénlátók számára megfelelő betűméretben. Ami a naptárat igazán praktikussá teszi, az az, hogy a jobb oldalon jegyzetelésre szolgáló üres helyet hagytunk ki. Így akár határidőnaplóként is használható. Az ajándéknak is rendkívül alkalmas naptár ára keménypapírból készült tartóval együtt 2200 Ft, tartó nélkül 1800 Ft darabáron rendelhető meg.

2023-ban is rendelhető a nagy sikerrel bevezetett nagybetűs notesznaptár, mely 1800 forint darabáron megrendelhető.

A Braille naptár kollekció a 2023-es évre is rendelhető. A visszajelzéseknek köszönhetően, új kemény fedelet és spirált kapott, mely megkönnyíti a lapozást. Továbbá a naptár hátulján plusz üres lapokat is tartalmaz, hogy itt jegyzetelni is lehessen. Újdonságként önállóan is megvásárolható a kisméretű, kézitáskában is kényelmesen elférő gyors és bővített naptár is, melyeknek ára egységesen 1200 Ft. Aki mindkettőt rendeli kollekcióban, ebben az esetben 2000 forintért juthat hozzá.

Megrendeléseiket 2022. november 11-én pénteken 12 óráig várja a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete Miskolc, Jókai u. 18. alatti irodájában az összeg befizetésével. A naptárak ide érkeznek majd meg december folyamán, tehát személyesen lesznek átvehetőek Miskolcon.

FELHÍVÁS RETINITIS PIGMENTOSÁSOKNAK

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete, együttműködve a Debreceni Szemklinika tanszékvezető egyetemi docensével, dr. Fodor Mariann klinikaigazgatóval, várja azon látássérült tagjai jelentkezését, akik degeneratio pigmentosa retinae vagy más néven retinitis pigmentosa szembetegségben szenvednek.

A Debreceni Egyetem Orvostudományi Centruma Szemészeti Klinikája részt vesz partnercégével és a SOTE Szemészeti Klinikájával egy olyan projektben, melyben fel kívánják mérni az országban élő retinitis pigmentosás betegeket annak érdekében, hogy genetikai állapotuk feltérképezésével a későbbiekben lehetőséget tudjanak biztosítani számukra az ún. látásjavító génterápiás eljárásban való részvételre.

TEHÁT AMENNYIBEN ÖN VAGY CSALÁDTAGJA, ISMERŐSE DEGENERATIO PIGMENTOSA RETINAE VAGY RETINITIS PIGMENTOSA SZEMBETEGSÉG OKOZTA LÁTÁSCSÖKKENÉSSEL VAGY LÁTÁSVESZTÉSSEL RENDELKEZIK ÉS SZÍVESEN VÁLLALJA, HOGY RÉSZT VESZ E LÁTÁSJAVÍTÓ GÉNTERÁPIÁS ELJÁRÁS ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN, KÉREM JELENTKEZZEN EGYESÜLETÜNK ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEIN:

Cím: 3525 Miskolc, Jókai M. u. 18.

Telefonszámok: 46/507077, 30/3753039, 30/5860512, 30/5955357

E-mail: info kukac borsodivakok.hu vagy borsodivakok kukac gmail.com

Amennyiben jelentkezik, szükség lesz az alábbiakra: személyes adatok, TAJ-szám, diagnózisát megállapító szemészeti dokumentáció, továbbá azon kérdésre való válasz, hogy korábban járt-e már a Debreceni Szemklinikán.

A jelentkezéssel egyúttal nyilatkozik is majd, hogy adatait kezelhetjük és továbbíthatjuk a klinika felé.

Kérem, hogy más típusú szembetegségekkel jelenleg ne jelentkezzen! Az eljárás a kutatás mostani fázisában csak a fenti szembetegségben szenvedőknek nyújthat segítséget.

Várjuk érdeklődését.

Az MVGYOSZ híre: Megszűnt a sopronkőhidai fehérbotok gyártása

” Az MVGYOSZ tájékoztatja a szövetség tagegyesületeit és a tagságot, hogy a sopronkőhidai fehérbotok gyártása megszűnt, ezért kérjük, hogy senki ne írasson fel a továbbiakban vényre se merev, se összecsukható sopronkőhidai fehérbotot.

Mivel a NEAK listájából kizárólag a gyártó tudja csak levetetni a botokat, időbe telik, mire azok kikerülnek a feliratható termékek listájából – ennek folyamata már elindult.

Az MVGYOSZ segédeszközboltjában még néhány darab merev pásztázó bot kapható, kérjük, hogy mielőtt beküldik a receptet, meglétükről előzetesen érdeklődjenek a segédeszközbolt oldalán található kapcsolatfelvételi űrlapon.

A cseh fehérbotok akkreditációja megkezdődött, amint bekerül a vényre feliratható fehérbotok közé, az MVGYOSZ honlapján, hírlevelében erről tájékoztatást nyújt.

Mindaddig, amíg nem lehet TB-támogatott módon megvásárolni a cseh botokat, az MVGYOSZ elnöksége és vezetősége fehérbot-vásárlási támogatást biztosít a látássérült személyek részére, melynek mértékéről a szövetség hírlevélében a későbbiekben adunk tájékoztatást.

dr. Nagyné Berke Mónika
szolgáltatásvezető ”

Túra egy zivataros napon a Bükkben

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete “Sportoljunk együtt, nem látva is merjünk!” projektje keretében a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületével együttműködve gyalogtúrát szervezett 2022.07.30-án. A Hámori-tó melletti sétával indult a túra, majd a Lencsés-oldal következett. Az izzasztó kaptató után nyakunkba kaptuk “az égi áldást” egy kiadós zivatar formájában, így nagyon izgalmas és kihívással teli lett a lefelé út a pisztrángtelep felé a felázott talajon. A túra egy közös ebéd elfogyasztásával zárult.
 Galéria:

Az esemény a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete “Sportoljunk együtt, nem látva is merjünk!” című FOF2021-C-1214 számú projektje keretében valósult meg a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

nsziemmi-logo_1

Vidéki ügyfélfogadások szünetelése augusztusban

TERÜLETFELELŐSI ÜGYFÉLFOGADÁSI SZÜNET MEZŐKÖVESDEN

Értesítjük a hírlevél olvasókat, hogy Nyikes Józsefné területfelelős ügyfélfogadása a Mozgássérültek Egyesületének épületében (Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1.) augusztus 1-én hétfőn a nyárra és szabadságolásokra való tekintettel elmarad.

 TERÜLETFELELŐSI ÜGYFÉLFOGADÁSI SZÜNET SÁTORALJAÚJHELYEN

Értesítjük a hírlevél olvasókat, hogy Balla Anikó területfelelős ügyfélfogadása a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár épületében (Sátoraljaújhely, Dózsa György út 8.) augusztus 3-án szerdán a nyárra és szabadságolásokra való tekintettel elmarad.

 TERÜLETFELELŐSI ÜGYFÉLFOGADÁSI SZÜNET ÓZDON

Értesítjük a hírlevél olvasókat, hogy Batfalszky Jánosné területfelelős ügyfélfogadása a Civil Ház épületében (Ózd, Árpád vezér út 29. emelet 5. számú iroda) augusztus 10-én szerdán a nyárra és szabadságolásokra való tekintettel elmarad.

Tandemkerékpár túra Tiszacsegére

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete “Sportoljunk együtt, nem látva is merjünk!” projektje keretében a Miskolci Road Cycling Clubbal (MRCC) együttműködve tandemkerékpár túrát szervezett 2022.07.23-án. Az MRCC tagjai és önkénteseink voltak a sofőrök a tandemezéshez. A Tisza-folyó gátján tekert csoportunk a Tiszaújváros utáni Tisza-szigettől a tiszacsegei csárdához, majd egy közös ebéd elfogyasztása után vissza ugyanezen az útvonalon. Sofőrjeink többségének ez volt az első tandemes tekerése, ám gyakorlott kerékpárosként nagyszerűen megbirkóztak a helyzettel. A táv 63 km volt, melyet a 39 fokos hőségben elég megterhelőnek éreztünk. Köszönjük minden sofőrünknek, hogy segítségükkel 5 látássérült részesülhetett a kerékpározás adta élményben.

Az MRCC-s Nagy Ottó fotói:

Egyesületünk fotói:

Az esemény a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete “Sportoljunk együtt, nem látva is merjünk!” című FOF2021-C-1214 számú projektje keretében valósult meg a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

nsziemmi-logo_1

Akadálymentes fizetés – az MVGYOSZ felmérést készít

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) a látássérült személyek jelzései alapján szembesült azzal a problémával, hogy több hazai üzlet, szórakozóhely, rendezvényszervező és más vállalkozás által működtetett fizetési terminál nem felel meg az egyenlő esélyű hozzáférés alapvető kívánalmainak.

A leggyakoribb problémát az okozza, hogy a terminál érintőképernyőjén a látássérült személy nem tudja önállóan bevinni a bankkártyás tranzakciót megerősítő PIN-kódot, így, ha mindenképpen kártyával szeretne fizetni, gyakran kénytelen a bankkártyájához tartozó PIN-kódját idegen embereknek, ideértve a pénztárost is, kiadni, ezzel veszélyeztetve adatai és pénze biztonságát.

A problémát természetesen az MVGYOSZ már jelezte az illetékes szervek (Magyar Nemzeti Bank és Pénzügyminisztérium) felé. Annak érdekében, hogy részletes tájékoztatást tudjunk adni számukra arról, hogy ez a probléma a mindennapokban mennyire gyakori, és milyen nehézségeket okoz a látássérült személyek számára, felmérést készítünk. Ennek keretében az alábbi kérdések megválaszolását kérjük azon látássérült személyektől, akik rendszeresen használják bankkártyájukat és akik már szembesültek az érintőképernyős fizetőterminálok okozta nehézségekkel:

1. Találkozott-e már érintőképernyős fizetési terminállal, ha igen, akkor hol, milyen termék vagy szolgáltatás vásárlása során? Ha tudja a kereskedő pontos nevét, akkor kérjük, azt is adja meg (pl.: Strandbüfé, Fő Téri Cukrászda). Amennyiben tudja a fizetési terminál üzemeltetőjének nevét, kérjük, azt is tüntesse fel (pl.: Sumup, Festipay).

2. Tudtak-e ezek a kereskedők kérésre más elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani? (Például bankkártya helyett az érintés nélküli fizetésre alkalmas mobiltelefonjával fizetett vagy a helyszínen a banki mobilalkalmazásának használatával átutalta a kereskedőnek a kívánt összeget.)

3. Ha nem volt más elektronikus fizetési lehetőség, akkor hogyan tudta megoldani az érintőképernyős terminállal a fizetést (önállóan vagy segítséggel)?

4. Ha az elektronikus fizetést nem tudta megoldani, akkor inkább készpénzzel fizetett vagy inkább elállt a vásárlási szándéktól?

A felmérés sikere érdekében kérjük, hogy a kérdésekre részletesen kifejtett válaszokat adjon.

Az MVGYOSZ várja mindazok válaszát, akiknek a témával kapcsolatban személyes tapasztalataik vannak, annak érdekében, hogy a problémáról átfogó és reális képet alkothassunk.

Együttműködését köszönjük!

A válaszokat 2022. május 20-áig várjuk az MVGYOSZ honlapján található ügyfélkapcsolati űrlapon keresztül.