Tandemkerékpár túra a Tisza mentén

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében tandemkerékpáros túrára került sor 2019. május 25-én. A túra útvonala az indulás napján módosult: a Tisza magas vízállása miatt a kompátkelők nem üzemeltek. Az eredeti tervtől eltérően Tiszaújvárostól Tiszacsegéig tekertünk a Tisza gáton gyönyörű napsütéses időben, majd az ebédet követően szerencsésen visszaérkeztünk az indulási pontra. 15 fős csoportunkban 6 látássérült kerékpározott jól látó sofőrök által vezetett tandemkerékpárjainkon 63 km távot. A csapathoz 3 fő szólókerékpáros is csatlakozott. Sofőrjeink között voltak újoncok is, akiknek ez volt az első tandemes tekerése, ennek ellenére nagyon jól megbirkóztak a helyzettel. Köszönjük minden sofőrünknek, hogy segítségükkel 6 látássérült részesülhetett a kerékpározás adta élményben. Köszönetet mondunk Gedeon Zoltánnak, aki a tandemek fuvarozásában nyújtott segítséget.

A program FOF2018/23 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria az alábbi linken:

Gyógytorna – EGYÜTT SPORTOSAN FOLYTASSUK BORSODBAN!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében Molnár Emil látássérült gyógytornász vezetésével 15 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

Következő alkalmak: 2019. május 7., 14., 21., 28. (kedd) 16 órakor. 

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak majd, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

fszk_logo_text

emmi-logo_1

Etka-jóga – EGYÜTT SPORTOSAN FOLYTASSUK BORSODBAN!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő időpontok: 2019. május 16., 23., 30. (csütörtök) 16.00 óra.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

fszk_logo_text

emmi-logo_1

Együtt sportosan folytassuk Borsodban!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közel 1,9 millió Forintos támogatásával „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” címmel (FOF2018/23 kódszám) integrált szabadidős- és sportprogramot valósít meg 2019. június 30-ig.

Az „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” projektben már sikeresen lezajlott a tervezett 20 db  társastánc foglalkozás, 4 db teke sportnap, 2 db jégkorcsolya foglalkozás.
A projekt befejezéséig Etka-jóga, gyógytorna, természetjáró gyalogtúra, tandemkerékpározás gyakorlására nyílik lehetősége látássérülteknek és minden érdeklődőnek, valamint egy projektzáró rendezvényen is részt vehetnek.

Célunk a különböző mozgásformák megismertetésével, biztonságos gyakorlásának elsajátításával a rendszeres mozgás, a mindennapi testedzés igényének kialakítása a résztvevőkben, mely által egy lépéssel közelebb kerülnek az egészséges életmódhoz. A bevont ép látású személyek megismertetése a látássérült személyek speciális igényeivel, a megfelelő segítségnyújtás módjával, a leggyakoribb szembetegségek alapvető jellemzőivel. Célunk, hogy a projekt során, majd azt követően a látássérült személyek befogadó közösségekben gyakorolhassák rendszeresen a számukra legmegfelelőbb sporttevékenységet; nagyobb figyelem irányuljon a látási fogyatékossággal élőkre; a társadalom jobban megismerje a fogyatékossággal élőket, elfogadja különbözőségeiket.

Ha Ön is szeretne részt venni programjainkon, keressen minket elérhetőségeinken! Szeretettel várunk minden érdeklődőt családtagjával együtt!

fszk_logo_textemmi-logo_1

Etka-jóga – EGYÜTT SPORTOSAN FOLYTASSUK BORSODBAN!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében képzett oktató vezetésével 25 db Etka-jóga foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez a teljes testet átmozgató mozgásformához. A feladatokat az oktató folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. Családtagjait, barátait is invitálhatja, vidám csapatunk szívesen fogadja az érdeklődőket életkorra és nemre való tekintet nélkül.

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Következő időpontok: 2019. április 4., 11., 25. (csütörtök) 16.00 óra.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

fszk_logo_text

emmi-logo_1

Gyógytorna áprilisban – EGYÜTT SPORTOSAN FOLYTASSUK BORSODBAN!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében Molnár Emil látássérült gyógytornász vezetésével 15 db gyógytorna foglalkozáson vehetnek részt díjmentesen látássérült személyek és bárki, aki kedvet érez ehhez. A feladatokat a látássérült gyógytornász folyamatosan és részletesen elmondja, így követhető vak és aliglátó személyek számára is. A gyógytornász a gyakorlatok során természetesen figyelembe veszi a résztvevők esetleges betegségeit, kórelőzményeit, így tehát bátran ajánljuk bárkinek a részvételt.

Következő alkalmak: 2019. április 2., 9., 16., 23. (keddenként) 16 órakor. 

A foglalkozások egyesületünk Miskolc, Jókai u. 18. alatti székházának nagytermében zajlanak majd, amelyhez könnyű és kényelmes ruházat ajánlott. Polifoam matracot biztosítunk.

Várunk minden érdeklődő hölgyet és urat a foglalkozásokra! Jöjjön el, próbálja ki Ön is!

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

fszk_logo_text

emmi-logo_1

MEGHÍVÓ TEKE SPORTNAPRA

Időpont: 2019. március 30. (szombat) 9.00 – 12.00 óra.

Helyszín: HOTEL BORSODCHEM  TEKEPÁLYA  3700 Kazincbarcika, Szent Flórián tér 2.

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívom a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében megrendezendő TEKE SPORTNAP rendezvényére.

SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KÍSÉRŐJÉT annak érdekében, hogy megismerjék e sport szakszerű gyakorlásának technikáját a teke sport terén már jártas sportolók és teke instruktor segítségével.

FIGYELEM! Lapos talpú tiszta váltócipő használata kötelező a tekepályán, ezért kérjük Önöket, hozzanak magukkal!

Együttműködő partnereink a Látássérültek BAZ. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE.

A rendezvényen a részvétel díjmentes! Jelentkezését várjuk 2019. március 27-én 16.00 óráig telefonos elérhetőségeinken vagy személyesen irodánkban.

Csoportunk MISKOLC, BÚZA TÉR autóbusz állomásról 2019.03.30-án szombaton 8.15 órakor a 12-es kocsiállásról induló helyközi autóbusz járattal utazik Kazincbarcikára. Érkezés a Kazincbarcika, Szent Flórián tér buszmegállóba. Az utazás önköltséges. Természetesen várjuk mindazokat is, akik egyénileg utazva látogatnak el rendezvényünkre.
fszk_logo_textemmi-logo_1

Farsang Kupa teke versenyt szerveztünk

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében rendezte meg a X. Nemzetközi Farsang Kupa teke versenyt 2019. február 23-án Kazincbarcikán. A lebonyolításban részt vett a Látássérültek BAZ. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE. Az eseményre Csehországból, Romániából, Szlovákiából és hazánk több pontjáról érkeztek látássérült tekézők. A rendezvényre ellátogatott Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere és Klimon István Kazincbarcika alpolgármestere is.

A program FOF2018/23 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

A rendezvény sajtómegjelenései:

https://kolorline.hu/hirek/kazincbarcika/2019-02-23/farsangi-teke-egy-nemes-celert

A cikk fotógalériát is tartalmaz!
A KolorTV 2019.02.28-i Híradó c. műsorában 21 perc 05 ms-től kezdődik a híranyag:

 

Fotók:

 

 

Lillafüreden jártunk

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében természetjáró gyalogtúrát valósított meg 2019. február 09-én a Bükk-hegységben.

Köszönjük a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületének a túravezetést.

A program FOF2018/23 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Teke sportnapot szerveztünk

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete „Együtt sportosan folytassuk Borsodban!” című FOF2018/23 kódszámú projektje keretében teke sportnapot szervezett látássérülteknek 2019. január 26-án Kazincbarcikán. A lebonyolításban részt vett a Látássérültek BAZ. Megyei Denevér Sportegyesülete.

A program FOF2018/23 kódszámú pályázat keretében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.