Júniusban is túráztunk

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. FOF2016/96 kódszámú pályázati támogatásával 2017 első félévében szabadidős- és sportprogramokat valósít meg B.-A.-Z. megyében, „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel.

Projektünk harmadik, egyben utolsó gyalogtúráján 2017. június 03-án Garadnáról gyalogolt fel 68 fős csapatunk gyönyörű nyárias meleg időben Szentlélekre, ahol a Pálos kolostorrom lábainál található Szentléleki Fogadóban ebéddel vártak minket.

Partnereink közül a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete is részt vett a túrán.

Az esemény a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria:

Klubnap az egyesületben

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete miskolci székházában 2017. június 01-én kamarakoncertet adtak a miskolci Bartók Béla Szakgimnázium tanulói Flach Antal csembalóművész, művésztanár közreműködésével.

Fotógaléria:

Elsősegélynyújtó versenyen jártunk Ózdon

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete 2017. május 26-án Ózdon egy állomásként jelen volt a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Elsősegélynyújtó versenyén. Az ötórás versenyen 16 db 5 fős csapat vett részt, akik örömmel láttak neki szemtakaróval végezhető feladatainknak és szinte mindannyian kipróbálták a fehérbotos közlekedést is bekötött szemmel vagy csőlátást szimuláló szemüveggel.

Fotógaléria:

Segédeszköz vásár és vakvezetőkutyás bemutató Miskolcon

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete miskolci székhelyére 2017. május 23-án az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Iskola és a Segédeszköz bolt dolgozói látogattak el.

A rendezvényre érkezők megismerték az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Iskola munkáját és vakvezető kutyás bemutatón is részt vettek.

Az eseményre az MVGYOSZ budapesti Segédeszközboltjának széles kínálatát elhozták Miskolcra, így a látássérültek lakóhelyükhöz közel válogathattak hasznos életvitelt könnyítő eszközökből, melyeket a helyszínen 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhattak meg.

Sajtómegjelenések:

http://www.boon.hu/vakvezeto-kutya-es-segito-eszkozok-bemutatoja-miskolcon/3492134

http://minap.hu/cikkek/vakvezeto-kutyas-bemutatot-tartottak

https://www.eszak.hu/helyi/2017/05/23/vakvezeto-kutya-es-segito-eszkozok-bemutatoja.eszak

http://minap.hu/video/vakvezeto-kutyas-bemutato

https://www.youtube.com/watch?v=gfarE8MtAIE

Fotógaléria:

 

Ismerkedés a tandemkerékpárral

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete miskolci székhelyén ismerték meg és próbálták ki a Kerékpáros Miskolc Egyesület tagjai a tandemkerékpárjainkat 2017. június 2-án.

Egyesületünknek a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által FOF2016/96 kódszámon támogatott „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” című projektje keretében adódott lehetősége három darab tandemkerékpár beszerzésére.

A pályázatban együttműködő partnerünk a Kerékpáros Miskolc Egyesület, melynek tagjai segítségével a látássérültek tandemkerékpár bemutatón és tandemkerékpár túrán próbálhatják ki ezt a mozgásformát.

Fotógaléria:

Esélyegyenlőségi nap Kazincbarcikán 2017.05.06.

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete részt vett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Esélyegyenlőségi napján 2017. május 06-án Kazincbarcikán a Don Bosco Sportközpontban, mely a Barcika Art Kft. által szervezett Magyar Sport napjához kapcsolódva került megrendezésre.

Egyesületünk önkéntese és munkatársaink 13 és 16 óra között fogadták a rendezvényre érkezőket, akik kipróbálhatták a pontírást, bekötött szemmel ügyességi játékokat játszhattak, megismerhették a látássérültek életvitelét könnyítő beszélő eszközöket. A bátrak szemtakaró vagy csőlátást szimuláló szemüveg használatával megpróbáltak fehérbottal közlekedve megtenni néhány métert. Fotógaléria:

Narrált színházi előadásokon jártunk Miskolcon

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete és a Miskolci Nemzeti Színház együttműködése keretében látássérült személyeknek és kísérőjüknek lehetősége nyílt a színház Egy csók és más semmi című, A kutya különös esete az éjszakában című, Játék a  kastélyban című, audionarrációval kísért előadásain részt venni. A 2016/2017-es évadban öt alkalommal szervezett az intézmény látássérült nézői számára audionarrációval, hallássérült nézői számára jeltolmácsolással kísért előadást, melyek előtt az érdeklődők testközelből megismerhették, megtapinthatták a színpadi kellékeket, berendezési tárgyakat. Az egyesület közreműködésével 120 fő vett részt az akadálymentes előadásokon.

Áprilisban is tekéztünk!

A Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázati támogatásával 2017 első félévében integrált szabadidős- és sportprogramokat valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel.

Projektünkben 3 teke sport bemutató rendezvényt terveztünk, melyből az utolsó 2017. április 08-án a kazincbarcikai Hotel BorsodChem tekepályáján zajlott le. A 27 résztvevő a délelőtt folyamán 9 és 12 óra között gyakorolhatta a tekézést, miközben együttműködő partnereink, a Látássérültek B.-A.-Z. Megyei Denevér Sportegyesülete és a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE meglepetéseként egy házi bajnokságon is összemérhették ügyességüket. Vendégünk volt Perecsenyi Attila, a Miskolcon megalakult Első Regionális Parasport Központ Klaszter elnöke.

Az esemény a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria:

 

Befejeződött a konferencia sorozat

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósított meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében “A látássérült gyermek és az egészségügyi ellátórendszer” címmel.

Programunkkal védőnőket, házi gyermekorvosokat és iskolaorvosokat szólítottunk meg és hívtuk fel figyelmüket arra, milyen óriási szerepük lehet a gyermek fejlődésének és jövőjének alakulásában, életminőségének javításában azáltal, hogy egy látássérült gyermekkel kapcsolatba kerülve, a szülőknek felvilágosítást és segítséget nyújtva iránymutatást adnak fejlesztésével, oktatásával foglalkozó intézményekről, szervezetekről, szakemberekről.

Szervezetünk négy érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferenciát rendezett: 2017. március 29-én Kazincbarcikán, április 12-én Szerencsen, április 26-án Miskolcon, április 27-én Ózdon. Az eseményeken összesen 90 fő vett részt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tevékenykedő gyermekorvosok és védőnők közül.

A konferenciákon előadóként részt vettek:

–  Dr. Nazáth Lívia, gyermekszemész szakorvos

– Dr. Földiné Angyalossy Zsuzsánna, a Fővárosi Pedagógiai szakszolgálat Látásvizsgáló, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézményének vezetője

– Weisz Ildikó, látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus.

Pályázati projektünk keretében elkészült „A látássérült gyermek és az egészségügyi ellátórendszer” című kiadvány 250 példányban, melyet az eseményekre látogató szakembereknek személyesen nyújtottunk át, továbbá mintegy 100 címzett részére postai úton juttattunk el.

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

FSZK

EMMI

Konferencia Ózdon

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázati program által támogatott SZULO2016/38 kódszámú projektje keretében konferencia sorozatot valósít meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az utolsó érzékenyítéssel egybekötött szakmai konferencia 2017. április 27-én Ózdon zajlott le gyermekorvosok és védőnők részvételével.  

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Fotógaléria: